Kutatásaik során azonban úgy tapasztalták, hogy az agy bonyolult mentális műveletek nélkül is képes a két oldal megkülönbözetésére. Ha egy ismeretlen kezet látunk, még ha nem is a neki megfelelő oldalon van, agyunk megpróbálja azt helyre tenni. Igaz, ez csak akkor sikerül, ha már tudjuk, valójában jobb vagy bal kezet látunk-e.
A kísérlet során a résztvevők elől elrejtették a saját kezüket. Ezután különböző szögben lévő kezeket mutattak nekik, olyan színes pontokkal jelölve, amelyek a fel- illetve a lefelé mutató tenyeret jelezték. Az egyik csoport először látta a figurát, azután a pontot, míg a másodiknál fordított volt a sorrend. Mindkét csoport tagjai összepárosították gondolatban a pontot és a figurát. Ugyanakkor amikor a pontot és a figurát egyszerre mutatták, az első csoport tagjai a jobb kéz mutatásakor a bal kezükkel jeleztek és fordítva, míg a második csoportba tartozók helyesen érzékelték a látottakat. A különbséget az érzékelések közti eltérés okozta.
A második forduló résztvevőinek elmondták, melyik oldalt látják, és azt kellett eldönteniük, hogy az így lerajzolt tenyér fel vagy le van-e fordítva. Ebben az esetben az illuziorikus kézmozgás csak akkor következett be, amikor a látott kézfigura illett a résztvevő saját tenyérlefordító reakciójához, máskor nem. Annak ellenére, hogy nem kérték, hogy döntse el, jobb- vagy baloldali tenyeret lát-e, a válasz nagyban függött a látott és érzett kéztől, és az ezt követő illuziorikus mozgástól- számoltak be tapasztalataikról a kutatók.
Véleményük szerint ez megmagyarázhatja, miért érzik az amputáltak olykor a levágott testrészüket is: ha a tükörben megpillantják az ép végtagot, ez arra készteti őket, hogy megérezzék azt is, amelyik már nincs a helyén, ezzel csökkentve a helyzet okozta kényelmetlenséget.
