"Évtizedekig az a nézet tartotta magát, hogy ilyenkor a motorikus képzelőerőt használjuk" – mondta el a Kaliforniai Egyetem munkatársa, Shivakumar Viswanathan, aki társaival, Courtney Fritzcel és Scott T. Graftonnal úgy gondolta, hogy ilyenkor valójában a saját kezünket vetjük össze a képen látottal.
Kutatásaik során azonban úgy tapasztalták, hogy az agy bonyolult mentális műveletek nélkül is képes a két oldal megkülönbözetésére. Ha egy ismeretlen kezet látunk, még ha nem is a neki megfelelő oldalon van, agyunk megpróbálja azt helyre tenni. Igaz, ez csak akkor sikerül, ha már tudjuk, valójában jobb vagy bal kezet látunk-e.
A kísérlet során a résztvevők elől elrejtették a saját kezüket. Ezután különböző szögben lévő kezeket mutattak nekik, olyan színes pontokkal jelölve, amelyek a fel- illetve a lefelé mutató tenyeret jelezték. Az egyik csoport először látta a figurát, azután a pontot, míg a másodiknál fordított volt a sorrend. Mindkét csoport tagjai összepárosították gondolatban a pontot és a figurát. Ugyanakkor amikor a pontot és a figurát egyszerre mutatták, az első csoport tagjai a jobb kéz mutatásakor a bal kezükkel jeleztek és fordítva, míg a második csoportba tartozók helyesen érzékelték a látottakat. A különbséget az érzékelések közti eltérés okozta.
A második forduló résztvevőinek elmondták, melyik oldalt látják, és azt kellett eldönteniük, hogy az így lerajzolt tenyér fel vagy le van-e fordítva. Ebben az esetben az illuziorikus kézmozgás csak akkor következett be, amikor a látott kézfigura illett a résztvevő saját tenyérlefordító reakciójához, máskor nem. Annak ellenére, hogy nem kérték, hogy döntse el, jobb- vagy baloldali tenyeret lát-e, a válasz nagyban függött a látott és érzett kéztől, és az ezt követő illuziorikus mozgástól- számoltak be tapasztalataikról a kutatók.
Véleményük szerint ez megmagyarázhatja, miért érzik az amputáltak olykor a levágott testrészüket is: ha a tükörben megpillantják az ép végtagot, ez arra készteti őket, hogy megérezzék azt is, amelyik már nincs a helyén, ezzel csökkentve a helyzet okozta kényelmetlenséget.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár










