A legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében weboldalunkon cookie-kat használunk.

ELFOGADOM
Hirdetés

Csákányi Eszter: Elszakít vagy összeköt a betegség?

#Daganatos betegségek #életmód
2010.05.04. Módosítva: 2015.11.04.
Hirdetés

Csákányi Eszter szülei példáján megtapasztalta, hogy egy súlyos betegség mennyire eltávolíthatja egymástól, vagy milyen közel hozhatja egymáshoz a családtagokat. Édesanyját mellrák miatt 1982-ben, édesapját, a színészlegenda Csákányi Lászlót gyomorrák miatt tíz évvel később veszítette el. A színésznő azt vallja: a betegen és a körülötte lévőkön is múlik, hogy a betegség mennyire változtatja meg a kapcsolatukat, ám az egészségeseknek sokkal nagyobb türelemmel és toleranciával kell közeledniük, nem szabad saját elképzeléseiket ráerőltetniük szerettükre. Csákányi Eszter a Rákgyógyítás magazinnak adott interjúban arról is beszél: a rákból meggyógyult ismert személyiségek emberi kötelességének tartja, hogy nyíltan felvállalják küzdelmüket, mivel ezzel reményt és erőt adhatnak emberek ezreinek, akik az övékéhez hasonló betegséggel küszködnek.

Hirdetés

Csákányi Eszter 1973-ban szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, 1992-től a budapesti Katona József Színház, 2002-től a Krétakör tagja, utóbbi társulat feloszlása óta szabadúszó. Tehetségét, sokoldalúságát és az állandó megújulásra való képességét számos szakmai és állami díjjal elismerték, Kossuth-díjas, Érdemes művész. Jelenleg többek között játszik a Nemzeti Színházban, Parti Nagy Lajos A hét asszonya című darabjában hét asszonyt alakít egymaga, Kulka Jánossal közösen pedig egy lírai-zenés estet állítottak össze. Csákányi László az ország egyik legnépszerűbb színésze volt: sok színházban játszott, legtöbben a televízióból ismerték, habitusa, víg kedélye, öniróniája és dalai miatt sokan szerették. Hangjára felkapják a fiatalabbak is a fejüket: a kőkorszaki Frédi éppúgy az ő hangján ordítozott Vilmával, mint az öreg király Süsüvel vagy Döbrögi Lúdas Matyival, ő kölcsönözte orgánumát Mikrobinak és Vuk nevelőapjának, az öreg Karaknak is. Önmaga minden bizonnyal nem szinkronszerepeit sorolná első helyen, ám e rajzfilmek révén még generációkhoz fog szólni a jövőben is.

– Hányszor halt meg?

– Rengetegszer. Ibsen egyik drámájában például a címszereplő Peer Gynt anyja, egy özvegy parasztasszony bőrében, Kárpáti Péter Akárki című darabjában pedig egy végzetes tüdőbetegsége miatt életével számot vető negyvenes ingatlanügynökként. Egy jó, és jól megrendezett darabban ez lelkileg felemelő érzés. Ám a sokszor felidézett élethelyzet ellenére valójában fogalmam sincs arról, hogy igazából miként reagálnék. A valóság komorabb és csak nagyon ritkán költői.

– Ez is az oka annak, hogy igyekszünk nem beszélni ezekről a kérdésekről, pedig nincs még egy olyan dolog a világon, ami ennyire egyformán érintene minden embert.

– Tanulhatnánk a gyerekektől: számukra még sok dolog természetes, aminek annak is kellene maradnia, csak fokozatosan beléjük neveljük a saját gátlásosságunkat és zárkózottságunkat. Bennük még megvan az a képesség, hogy őszintén, a hallgatóságra való tekintet nélkül kimondják azt, amire gondolnak, megkérdezzék, ami foglalkoztatja őket. Mi felnőttek viszont inkább hallgatunk, minden körülmények között erősnek mutatkozunk, s erre olyan kínosan ügyelünk, hogy ez felemészti az energiákat, amiket másra is fordíthatnánk. Elmondhatok egy történetet egy temetésről?

– Nincsenek tabutémák.

– Egyszer egy nagyon szép gyászszertartáson vettem részt, ahol egy kedves ismerőst, egy idős bácsit búcsúztattunk. A temetésen ott volt a kisunokája is, akit a szülei mindig elvittek látogatni a beteg nagypapához, akitől még életében közösen el is búcsúztak. Odahaza intelligensen és komolyan elmagyarázták a fiúnak mi és miért történik. A gyászbeszéd végén, amikor a sírt elkezdték betakarni, a kisfiú is ott állt, s egyszer csak jól hallhatóan azt mondta: "Viszontlátásra!" Egy pillanatra megállt az idő. Finom mosoly suhant át az arcokon. A csendet megtörő őszinte gyerekhang egy másodperc alatt mindent a helyére tett.

– Nemcsak színházban, hanem azon kívül is sok tapasztalatot szerzett abban, miként szembesül valaki egy súlyos betegséggel és mit tud segíteni ilyenkor a családja?

– A tapasztalatok legfeljebb arra jók, hogy tudjam: erre általánosságban nem lehet válaszolni. Rákbeteg nagymamám hihetetlen erővel és tartással csinálta végig a terápiákat, s amikor az utolsó kezelést követően érte mentünk a kórházba, már az ágyán ülve, felöltözve, útra készen várt bennünket. Hozzá hasonlóan édesanyám is rendkívül szemérmes volt: semmit nem tudtunk arról mit érezhet. Nála mellrákot fedeztek fel, amit nem engedett idejében megműteni. Bár ez már több mint huszonöt évvel ezelőtt történt, akkor is segíthettek volna korábban az orvosok, ma pedig az ő akkori betegsége időben kezelve talán már nem is számítana olyan súlyos kórnak. Próbáltunk vele erről beszélni, hibának tartottuk a döntését, ám ebben bennünket nem tekintett partnernek: magába zárkózott, soha nem beszélt a betegségről, s mintha tudatosan igyekezett volna elidegeníteni magától. Úgy érezte, hogy nagy szégyen, ami vele történt, és senki nem tudta meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Apám egészen másként viszonyult a saját betegségéhez, ezzel együtt pedig hozzánk is: ő sokkal nyitottabb volt.

A cikk folytatását lásd a oldalon!

Forrás: Rákgyógyítás
Hirdetés

FONTOS AZ EGÉSZSÉGEM

SZERETNÉK HÍREKET, TIPPEKET KAPNI!
CAPTCHA

Twoje dane osobowe służyć będą jedynie umożliwieniu kontaktu z ekspertem. Grupa Onet.pl S.A. nie przetwarza tych danych w żaden inny sposób i niezwłocznie po przesłaniu pytania do eksperta usuwa lub anonimizuje Twoje dane. Przekazanie pytania ekspertowi odbywa się przy zachowaniu zabezpieczeń wymaganych przez ustawę o ochronie danych osobowych. Przypominamy również, iż udzielona porada nie zastąpi bezpośredniej konsultacji z lekarzem lub innym odpowiednim specjalistą, w trakcie której analizowana jest dokumentacja lekarska i przeprowadzane badanie lekarskie.