Ezeket látta már?

Lábszárfekély: további veszélyek

2015.02.28. Módosítva: 2015.11.22.

Bőrrákra hajlamosít a krónikus lábszárfekély! Egy, az Archives of Dermatology című szaklap online számában megjelent tanulmány szerint a három hónapon túl gyógyuló krónikus lábszárfekélyek (CLU) esetében 10,4 százalékos a bőrrákos elfajulás esélye.

A bőrdaganat kialakulása és a krónikus lábfekély közötti összefüggések felderítésére Dr. Patricia Senet (Université Paris X) és kollégái 144 ambulánsan ellátott, illetve kórházban ápolt CLU (chronic leg ulcer) beteget vizsgáltak meg, akiknek állapota több, mint három hónapos kezelés után sem javult.

Lábszárfekély: további veszélyek

A lábszárfekély a legtöbb esetben valamilyen vénás vagy perifériás arteriális betegség következtében alakult ki. A kutatás során a szakértők legalább kétszer végeztek bőrbiopsziát minden résztvevőn.

Az eredmények szerint a bőrdaganatok előfordulási aránya a vizsgált krónikus lábszárfekélyes betegeknél 10,4 százalék volt kilenc pikkelysejtes daganattal, öt bazálsejtes karcinómával, egy melanómával és egy simaizomból kiinduló rákkal. Az esetek több mint felében (56,3 százalék) a daganatos betegség három évnél tovább tartott.

Az analízisek során az idősebb kor, a hegszéleken felhalmozódott abnormális granulációs szövet és az elvégzett biopsziák száma volt közvetlen hatással a bőrdaganatok kialakulására. A fekély elhelyezkedése és fennállásának időtartama azonban nem volt jelentős hatással a bőrrák kialakulására.

"A rákos elfajulás aránya úgy tűnik különösen magas a három hónapon túl gyógyuló krónikus lábszárfekélyes betegek esetében, erre tehát mindenképp érdemes odafigyelni a kezelőorvosoknak" - írják a szakértők.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához