A nők fagyasztásos emlőműtétjéhez hasonlóan kivitelezett műtét különösen azon férfiak számára hasznos, akiknél a sugárkezelés hatástalan maradt. Dr. Gary M. Onik, a floridai Orlandóban található Biztonságosabb Prosztatarák-kezelésért Központ igazgatója, a tanulmány szerzője szerint az eljárás gyakorlatilag nem ad esélyt az inkontinenciának és az impotenciának, azonban még további vizsgálatokra van szükség, mire javasolható lesz a kezelés.
A tanulmány elkészítése során Onik az úgynevezett krioablációs technika segítségével kezelt 120 prosztatarákos beteget, mely során a bőrön keresztül bevezetett tű hideg gáz segítségével megfagyasztja és elpusztítja a daganatos sejteket. Áltagban 3,5 éves követési idő után 112 férfinál nem volt jele kiújulásnak, bár 72-nél fokozott volt a kockázat. Egyetlen beteg sem panaszkodott inkontinenciáról és 85 százalék őrizte meg potenciáját.
Dr. Durado Brooks, az Amerikai Onkológiai Társaság vastagbél- és prosztatarák megelőzési programjának igazgatója szerint a tanulmány túl rövid ideig tartott, mivel jellemzően 5-10 év után lép fel a kiújulás.
Az Intervenciós Radiológiai Társaság San Diegóban megrendezett kongresszusán Onik egy másik vizsgálatról is beszámol majd, amely során egy 3-D biopszia segítségével határozta meg a prosztatadaganatok kiterjedését és súlyosságát. Brooks szerint ennek a módszernek van a legnagyobb esélye, hogy átkerüljön a klinikai gyakorlatba. „A kérdés az, ha sikerül reprodukálni az eredményeket, hány férfit kezelnek összesen emiatt rosszul?” – teszi fel a kérdést Brooks.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Erekciós zavar
- AIDS-teszt dilemma
- Gilbert-kór
- Kézfájdalom, egyéb tünetek
- Nyaki panaszok, fájdalom
- Hasi panaszok, görcsök
- Ekcéma? Bőrtünetek, ismétlődés
- Végtagi fájdalom, zsibbadás
- Friss hírek
- Videótár














