2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
Nyitólap  >  Betegségek - tünetek  >  Fertőző betegségek
Továbbküldés
Tartalom címe: Halált okozó sárgadinnye - az USÁ-ban

    Halált okozó sárgadinnye - az USÁ-ban

    Tizenhárom ember halt meg szennyezett sárgadinnye okozta lisztériafertőzésben az Egyesült Államokban, és 72 fertőzöttről tudnak az egészségügyi hatóságok - közölte az amerikai járványügyi hivatal (CDC).
    Halált okozó sárgadinnye - az USÁ-ban
    A járvány július végén ütötte fel a fejét, és eddig 18 szövetségi államban történtek lisztéria (Listeria monocytogenes) baktérium okozta megbetegedések. A járványt okozó szennyezett sárgadinnye egy denveri farmról került forgalomban.

    A halálos áldozatok számát illetően a mostani lisztériajárvány túltesz a két évvel ezelőtti, fertőzött mogyoró okozta szalmonellajárványon, amely 9 halálos áldozatot követelt. Akkoriban 700 embert fertőzött meg a baktérium.

    A lisztériafertőzés az élelmiszeripari termékek szaga vagy állaga alapján nem ismerhető fel, laboratóriumi vizsgálattal lehet csak kimutatni a baktériumot, amely magas lázat, erős fejfájást és hányingert okoz. A betegség gyakran végződik halállal, főként a legyengült immunrendszerű idősebbeknél. Különösen veszélyes a baktérium a terhes nőkre.

    Liszteriózis - röviden

    Bekteriális fertőzés, a cikkben is említett baktérium okozza. Relatíve ritka, főként újszülöttekben, időskorúakban és csökkent immunműködésű betegekben fordul elő.

    Tünetei 7-10 napig tartanak: láz, izomfájdalom, hányinger, hányás. Ha az idegrendszerre is ráterjed, agyhártyagyulladást okozhat. Terhesség esetén jelent nagy veszélyt, mert viszonylag enyhék a tünetek, a kimenetel azonban lehet akár koraszülés, magzati halál.

    Kezelése: ampicillin, gentamicin nevű antibiotikumokkal általában jól kezelhető, gyógyítható.

    Fontos még: terhesek és csökkent immunműködésű betegek számára a nem pasztőrözött élelmiszerek kerülése (pl. joghurtok, egyes lágy sajtok, camembert stb.)

    forrás: wikipedia
     
    Megjelent: 2011. szeptember 30.
    Forrás: MTI
    Legutóbb frissítve: 2012. január 17.