A Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerzői úgy találták, hogy az antibiotikumok nem enyhítették jobban a páciensek tüneteit, mint a placebo, és nem is gyógyultak gyorsabban azok, akik ezeket szedték.
A túlzott antibiotikum-használat veszélye, hogy a baktériumok ellenállóvá válnak velük szemben. Az arcüreg fertőzése (sinusitis) esetén nehéz megállapítani, hogy baktérium vagy vírus áll-e a gyulladás hátterében, ezért a bevett gyakorlat szerint ilyenkor inkább felírják az antibiotikumot pácienseiknek az orvosok.
Jane Garbutt kutatásvezető, a Washington Egyetem orvosi karának munkatársa csoportjával 166 arcüreggyulladással diagnosztizált páciens sorsát követte nyomon. A vizsgálat résztvevői antibiotikumot (amoxicillint) , vagy placebót kaptak tíz napon keresztül. A páciensek beszámolói alapján az derült ki, hogy nem enyhítette a betegség lefolyását az antibiotikumos kezelés. Összehasonlítva a gyógyulási időt, szintén nem találtak jelentős különbséget az antibiotikumos csoport javára.
Anthony Chow, a fertőző betegségek szakértője kiemelte, hogy az arcüregi fertőzéseknek csupán két százalékát okozzák baktériumok, a legtöbb esetben vírusfertőzésről van szó, amely nem igényel antibiotikum-terápiát.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár














