Az MTI azért kérdezte a szakembert, mert Romániában két halálos áldozata van a nyugat-nílusi vírusnak, és további hét embert fertőzött meg ott.
A szakorvos hangsúlyozta: Magyarországon a vírus okozta megbetegedésből eredő halálesetet nem regisztráltak.
Krisztalovics Katalin elmondta, az egyes szúnyogfajok által terjesztett vírus magyarországi és európai jelenléte már régóta ismert. 2003 óta minden évben megjelenik Magyarországon, és jellemzően azokban a megyékben okoz megbetegedést, amelyek területén a költöző madarak tömegesen fordulnak elő. A betegséget ugyanis azok a szúnyogok viszik át az emberre, amelyek egyaránt csípik a madarakat és az embereket.
A vírus emberről emberre közvetlenül nem terjed, azt kizárólag egyes szúnyogfajok terjesztik - hangsúlyozta Krisztalovics Katalin. Hozzátette: a nyugat-nílusi vírus által okozott betegségnek nincsenek speciális tünetei, azok megegyeznek az egyéb vírusos megbetegedések tüneteivel. Általában láz, fejfájás, izomfájdalom jelentkezik a fertőzöttnél, és a vírus agyvelő-, valamint agyhártyagyulladást is okozhat.
A súlyos tünetek legtöbbször azoknál a betegeknél jelentkeznek, akiknek gyenge az immunrendszerük. Előfordulhat az is, hogy valaki átesett ugyan a fertőzésen, de nem jelentkeztek nála komolyabb tünetek, vagy "lábon" kihordta a betegséget.
Krisztalovics Katalin elmondta, a betegség vérből kimutatható, lappangási ideje két naptól két hétig terjedhet. Kezelése pedig csak tüneti lehet: enyhébb lefolyású megbetegedésnél a láz csillapítása, sok folyadék bevitele.
A nyugat-nílusi vírust (West Nile Virus) elsőként a Nyugat-Nílus környékén, Ugandában izolálták 1937-ben egy lázas tüneteket mutató nőből; innen ered a vírus elnevezése. Évekkel később más országokban is felismerték és izolálták, így például az 1950-es években Egyiptomban mutatták ki szúnyogokból, madarakból és emberekből egyaránt. Járványos megbetegedéseket okozott 1962 nyarán Franciaországban, lovakban, 1960-as évek végén lovak, vadmadarak és emberek körében is Portugáliában, valamint számos más európai, ázsiai országban is. 1999 óta Észak-Amerikában is regisztráltak nyugat-nílusi vírus által okozott fertőzéseket.
2012. február 10. péntek, Elvira napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Stroke után...
- Krónikus köhögés
- Relfux és egyéb problémák
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Többféle betegség együttesen
- Friss hírek
- Videótár














