Ezeket látta már?

Otthonszülés - nemzetközi tanulmányok fényében

Egy nemzetközi tanulmány szerint a tervezetten otthon szülő nők gyorsabban felépülnek a szülés után, ugyanakkor nagyobb az esélye annak, hogy gyermekük életét veszti.

A több mint félmillió Észak-Amerikában és Európában lefolytatott szülést elemző tanulmányból az derült ki, hogy a tervezett otthonszülés során született csecsemők esetében kétszer olyan magas a halálozás aránya, mint a tervezett kórházi szülések esetében. A kockázat azonban még így is alacsony, csupán 0,2 százalék.

Otthonszülés - nemzetközi tanulmányok fényében

Az American Journal of Obstetrics and Gynaecology folyóiratban publikált kutatás a tervezett otthoni és kórházi szülések relatív biztonságosságával kapcsolatos tanulmányokat elemezte a világ minden részéről. Lényeges részlet, hogy a kutatók nem a tényleges születési helyet vették figyelembe, hanem azt, ahol a kismama a szülést eredetileg tervezte, mert a szakemberek szerint korábban torzította a képet az a tény, hogy szövődmények esetén az édesanyát azonnal kórházba szállították, és a kedvezőtlen kimenetelt kórházi szülésként regisztrálták.

A kutatókat megdöbbentette az, hogy a vizsgálat szerint az otthonszülés esetén háromszor magasabb a halálozási arány, mert általában éppen azoknak nem kell kórházban szülniük, akik esetében a legalacsonyabb a szövődmények kockázata. A halálozás az otthonszülő csoportban többnyire a szülés során jelentkező légzőszervi rendellenességek és sikertelen újraélesztés miatt következett be. Ezek a problémák azonban egyre ritkábban fordulnak elő az utóbbi évtizedekben, ami valószínűleg a gyakoribb orvosi beavatkozás, így például az ultrahang, a magzati szívhang vizsgálat, a szülés beindítása és a császármetszés elterjedtebb alkalmazásának köszönhető.

Az orvosi beavatkozás hiánya magyarázza ugyanakkor azt, hogy az otthonszülést tervező nők kevesebb szenvedésen esnek át, esetükben ritkább a szülés utáni vérzés és a fertőzés. A kutatók szerint azonban ezekért az előnyökért nagy árat kell fizetni.

A tanulmány vezető szerzője, Dr. Joseph Wax, a Maine-i Egészségügyi Központ szülész-nőgyógyászati osztályának kutatója szerint azok a nők, akik az otthonszülést választják, többnyire elérik azt a céljukat, hogy alacsonyabb morbiditással és ritkább orvosi beavatkozással szüljenek, mint a kórházi szülések esetében. Aggasztó azonban, hogy ezekhez a nyilvánvaló előnyökhöz az általános újszülött halálozási arány megduplázódása, a születési rendellenességek nélkül születő csecsemők körében pedig az arány megháromszorozódása társul.

A brit Szülész-nőgyógyászok Királyi Kollégiuma szerint az édesanyákat érintő előnyökkel a szakemberek már régóta tisztában vannak. A mostani tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülés helyének tervezésekor a nőknek, a politikusoknak és az egészségügyi ellátóknak egyaránt alaposan fontolóra kell venniük a csecsemőkre vonatkozó következményeket is. A magas kockázatú terhességek otthonszülésből való kizárását garantáló szigorú kiválasztási rendszer bevezetésével, valamint a szülésnél segédkező szülésznők megfelelő újraélesztési felkészítésével csökkenteni lehetne a csecsemőkre vonatkozó kockázatot.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához