Előzőleg a Menhely Alapítvány azt közölte az MTI-vel, hogy megteltek a fővárosi hajléktalanszállók, már csak mintegy harminc férőhely maradt; valószínűleg nappali melegedőket is megnyitnak éjjelre. A mindenki számára elérhető éjjeli menedékhelyek 1.721 ágya közül csütörtök este 1.694 volt foglalt, "ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rendszer betelt" - írta Matlári Ferenc, az alapítvány munkatársa.
A főváros a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal kötött szerződést hajléktalanellátásra, de Budapesten több egyháznak és civil szervezetnek is van segítő szolgálata, illetve szállója.
A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatójának közleménye szerint Tarlós István főpolgármester segítséget kér a budapestiektől: "Aki lát, vagy tud segítségre szoruló hajléktalanokról, hívja a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát a 338-4186-os telefonszámon, vagy jelezze a 112-es segélyhívó számon".
Tarlós István abban is kéri a lakosság segítségét, ha felesleges, főleg férficipőkkel rendelkeznek, vigyék el a hajléktalanellátó intézményekbe, illetve Budapest Főváros Közterület-felügyeletének székházába.
A városvezető köszönetet mondott a szociális munkásoknak, a rendőrségnek, a mentőknek, a közterület-felügyelőknek és a honvédségnek a "példás és segítőkész" együttműködésért.
A VII. kerületi önkormányzat azt közölte, hogy a Polgári Védelemmel és civil szervezetekkel együttműködve három helyszínen tudják befogadni a rászorulókat.
A Bethlen Gábor utca és a Thököly utca sarkán (a Keleti pályaudvar közelében) katonai sátrakban alakítanak ki nappali melegedőt, ahol szombattól meleg ételt és teát osztanak.
A Dembinszky utcában péntek délutántól 30-35 embert tudnak befogadni éjszakára és nappalra, a Nefelejcs utcában pedig 100 fős éjjeli és nappali melegedőhely várja a rászorulókat, tisztálkodási lehetőséggel.
Az V. kerület is készül a rendkívüli hidegre, az önkormányzat a Mai belváros című lap különszámában tájékoztatja a lakosságot a lehetőségekről, teendőkről. A városrész közterület-felügyelete folyamatosan felkeresi az ott élő hajléktalanokat, tájékoztatják őket a férőhelyekről, melegedőkbe kísérik őket, illetve szükség esetén mentőt hívnak. Arra kérik a lakosokat: fordítsanak nagyobb figyelmet a környezetükben élő segítségre szorulókra, illetve ha olyanokkal találkoznak, akik nem tudják felmérni az egészségügyi állapotukat veszélyeztető körülményeket, értesítsék a megfelelő szervezeteket.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár












