Mint írták, az új, négyágyas szobákkal rendelkező menedékhely a BMSZKI és a Fővárosi Önkormányzat vezetőinek közös döntése értelmében már január 31-én kedd este fogadta a beköltözni szándékozókat.
Pelle József és Győri Péter, a BMSZKI vezetőinek tájékoztatása szerint az átmeneti szállásokon is és az éjjeli menedékhelyeken is vannak még üres, a fedél nélkül élő emberek befogadására alkalmas helyek. Közleményükben hangsúlyozták, "a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő hajléktalan menhelyek esetleges férőhelyhiány miatt sem küldhetnek el senkit, mindenkit be kell fogadniuk, akik a hideg elől fedelet keresnek maguknak".
A BMSZKI ezen felül a fővárosi lakosoktól azt kérte: figyeljenek mindazokra, akik fedél nélkül alszanak éjszakánként, de velük együtt azokra az idősebb egyedülálló emberekre is, akik szerény körülmények között élnek és nem tudják fűteni lakásukat.
Mint kiemelték, Budapesten az utcai szociális szolgálatok folyamatosan kapcsolatot tartanak a fedél nélkül élőkkel. Veszélyben lévő emberhez a Menhely Diszpécser Szolgálatnál lehet segítséget kérni.
Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-nek azt mondta: folytatódik az igen hideg téli idő, péntektől pedig többfelé havazásra is számítani lehet.
Mint fogalmazott, "igen csípősek" lesznek az éjszakák, reggel mínusz 8, mínusz 13 Celsius-fokig süllyed a hőmérséklet, de a szélvédett, hóval borított részeken mínusz 15 foknál is hidegebb lehet. Emellett a maximum hőmérséklet is 0 mínusz 3 fok között valószínű. Ezt követően a hét folyamán általában hajnalban mínusz 9, mínusz 16, de kora délután is csak mínusz 4, mínusz 10 fok lesz jellemző - mondta Jenki Szilvia.
Darányi Mariann, az Országos Meteorológiai Szolgálat orvosmeteorológusa azt közölte: a száraz hideg a vírusok terjedésének ugyan nem kedvez, az emberi szervezetben viszont már kedvezőbbek lehetnek a feltételek. A nagy hidegben ugyanis könnyebben meg lehet fázni, egy szimpla megfázásból pedig könnyebben alakulhat ki influenzás megbetegedés.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár











