A műsorvezető tartós fülzúgástól, azaz latin nevén tinnitustól szenved, amely napjainkban csak Magyarországon kb. félmillió ember életét keseríti meg nap mint nap. A tinnitus olyan hang hallását jelenti a fülben, ritkábban a fejben, ami emberen kívüli hangforrásból ered. A fülzúgás pokolian megkeserítheti az ember életét, nem árt tudni azonban, hogy van mód a gyógyítására, illetve a tünetek jelentős enyhítésére.
"Hogy mikor kezdődött? Nehéz meghatározni Nem tudom igazán egy eseményhez kötni, kb. 3 éve történt, amikor egy nagyon stresszes időszakot éltem át. A munka, az egészségem, magánéleti problémák, szívritmuszavar, még az autómat is ellopták" - meséli Jáksó László, a népszerű műsorvezető tinnitusának, azaz tartós fülzúgásának történetét.
"Egyébként én gyűjtöm a bizarr tüneteket és eléggé hipochonder vagyok - a múltkor teljesen besárgultam, és kórházba kerültem súlyos májbetegség gyanújával. Rendesen megrémültem, de végül kiderült, hogy csak egy kis ételmérgezés volt. Vicces, de a legrosszabb az volt, hogy iszonyúan viszketett. Nos, a sárgaság és a viszketés ment, ahogy jött, az állandó fülzúgás azonban továbbra is kísért. "
A műsorvezető a tartós fülzúgástól, azaz latin nevén a tinnitustól szenved, amely napjainkban, csak Magyarországon kb. félmillió ember életét keseríti meg nap, mint nap. A tinnitus olyan hang hallását jelenti a fülben, ritkábban a fejben, ami emberen kívüli hangforrásból ered. Az érintett időnként vagy tartósan különféle hangokat hall a fülében, fejében, amely leginkább zúgáshoz, morajláshoz, sípoláshoz, kattogáshoz hasonlít.
"Én azt a 12500 Hz-es katódsugárcsöves fekete-fehér TV hangot hallom. Végülis nem nagy ügy, csak egyszerűen mindig van egy TV a szobában - ironizál a Jáksó a "saját hangjain".
Valóban, a tinnitus enyhébb esetekben, vagy kezdődő fázisban nem tűnik komoly problémának, sokan múló kellemetlenségként élik meg, tartósabb, súlyosabb formájában azonban pokolian megkeserítheti az ember életét, és sokakat akár egy életen át is végigkísér. A tartós fülzúgás rendkívüli mértékben megterhelheti az idegrendszert s ronthatja az életminőséget - koncentrációzavar, állandó feszültség, szorongás, pánik, alvászavar és depresszió kísérheti.
Az egyik legszomorúbb tény, hogy a megdöbbentően magas érintetti kör ellenére a tinnitus ismertsége a magyar lakosság körében meglehetősen alacsony, és ami talán még nagyobb probléma, hogy ma még mindig nem minden szakember tájékozott a témában - "Éljen vele együtt"- hangzik legtöbb esetben az orvos szenvtelen válasza. Fontos tudni azonban, hogy a fülzúgás gyógyítható, ma már több módszer és komplex terápia létezik a panaszok enyhítésére.
A fülzúgás hátterében több mint 50 szervi ok állhat, illetve az gyakran lelki eredetű problémák számítanak a kiindulópontnak. Bár a szervi okokat mindenképpen ki kell zárni a diagnózis felállítása előtt, a tinnitust nevezhetjük akár napjaink egyik tipikus stresszbetegségének is.
Nos, ha a 21. századot lelassítani nem is tudjuk, szerencsére a speciális hallásközpontokban és az interneten (www.fulzugas.hu) részletes információ található erről a több százezer embert érintő problémáról, továbbá a Magyar Tinnitus Egyesület munkaidőben hívható segélyvonalán is minden információt és segítséget megadnak, amely szükséges lehet a gyógyuláshoz vezető első lépések megtételéhez.
Kiadó: Magyar Tinnitus Egyesület
Kiadó: Magyar Tinnitus Egyesület
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Erekciós zavar
- AIDS-teszt dilemma
- Gilbert-kór
- Kézfájdalom, egyéb tünetek
- Nyaki panaszok, fájdalom
- Hasi panaszok, görcsök
- Ekcéma? Bőrtünetek, ismétlődés
- Végtagi fájdalom, zsibbadás
- Friss hírek
- Videótár
















1. Szenvedek tőle
A fülcsengés a legbrutálisabb dolog az életemben. 20 kilóval könnyebb a koponyám, ha véletlenül valami oknál fogva szünetel. Akkor nagyon BOLDOG vagyok.
Kedves Olvasó! A fülcsengés, fülzúgás ahogy a cikkben is szerepel, igen kellemetlen jelenség, és számos szervi oka lehet, a kimondottan fülészeti (belsőfül) betegségektől a keringési zavarokon át, a magas vérnyomásig és más betegségekig. Ezeket csak és kizárólag a szakorvosok tudják megállapítani, kezelni. Nehéz kenyér valóban. Sok kitartást, erőt kívánok mindehhez! üdvözlettel, a szerkesztő.