A chicagói Északnyugati Egyetem orvosi karának munkatársai szerint a táplálkozással összefüggő beavatkozások eredményességét vizsgálták az ADHD-s gyerekek kezelésében.
A most megjelent metaelemzéshez a kutatók több korábbi tanulmány eredményeit tekintették át, amelyekben különböző speciális diéták hatását vizsgálták az ADHD-s gyerekek viselkedésére. A vizsgált étrendek között volt alacsony cukortartalmú, adalékmentes, megavitaminos és omega-3 zsírsavval kiegészített.
A szakemberek ellenőrizni akarták, valóban van-e kapcsolat a nyugati stílusú étkezés, a nagy zsír- és szénhidráttartalmú, alacsony rosttartalmú étrend és az ADHD tüneteinek súlyossága között.
A figyelemhiányos, hiperaktív zavar hátterében örökletes és környezeti tényezők egyaránt vannak. Sok gyereknek stimuláló gyógyszereket adnak, melyektől enyhülnek tüneteik, javul koncentrációjuk. Egyes kutatások azt mutatták, hogy a cukorban és zsírban gazdag étrend rontja az érintett gyerekek állapotát.
A metaelemzés szerzői szerint a speciális diéták eredményessége megkérdőjelezhető, nem utolsósorban azért, mert a szülők és a gyerekek is nehezen vállalják hosszabb távon ezeket. "Az ellenőrzött tanulmányok nem igazolták e diéták korábban állított mértékű hatékonyságát" - írták a Pediatricsban.
Hasonló eredményre jutottak a cukorral és az édesítőszerekkel kapcsolatban is: "Az ellenőrzött tanulmányok többsége nem igazolta, hogy jelentősebb káros hatása lenne a cukornak és az aszpartámnak".
A szerzők ugyanakkor megjegyzik, hogy az ADHD-s gyerekek szülei körében annyira elterjedt nézet, hogy a cukor megvonása következtében javult gyerekük viselkedése, hogy "nincs olyan kontrollált tanulmány vagy orvosi tanácsadás, amelyik ezen a felfogáson változtathatna".
Az elemzés szerint a cink- és vashiány feltételezett szerepe, ezáltal az ilyen kiegészítők szedésének hatása további tanulmányokat igényel, a megavitamin-terápiáról azonban bebizonyosodott, hogy nem működik, sőt ártalmas is lehet hosszabb távon.
A legtöbb esetben pusztán a helyes, egészséges étrend betartása javít az ADHD-s gyerekek állapotán - állítják a kutatók.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár













