A Save The Children szervezet éles bírálata volt a legutóbbi csapás, amelyet a világ vezetőinek ebben a hónapban megrendezett ENSZ csúcstalálkozója előtt megfogalmaztak. A konferencián a tíz évvel ezelőtt kitűzött Millenniumi Fejlesztési Célokat tárgyalják.
"Történtek jelentős fejlemények a gyermekhalálozás visszaszorítása terén, ennek ellenére továbbra is 8,8 millió újszülött és kisgyermek hal meg évente" – nyilatkozta a Save the Children ügyvezető elnökhelyettese. "Sajnos túl gyakran fordul elő, hogy a gyermekek lakóhelye és a szüleik jövedelme határozza meg azt, hogy részesülnek-e megfelelő, olcsó életmentő kezelésben. Azon kell dolgoznunk, hogy véget vessünk ennek a végzetes egyenlőtlenségnek; nemcsak az országok között, hanem az országokon belül is."
A Save the Children 42 "magas halálozási aránnyal" rendelkező ország adatait vizsgálta. Kiderült, hogy a szegényebb gyermekek sokkal nagyobb valószínűséggel veszítik életüket. Ha minden gyerek esetében ugyanakkora lenne a halálozás kockázata, mint az országuk felső 20 százalékának, a jelentés szerint négymillió gyermekhalálozást lehetett volna megelőzni az elmúlt tíz évben.
A fő problémát a terhesgondozás és a szülés utáni ellátás, a szülés szakképzett segítése, és a halálos betegségek, így a tüdőgyulladás, a hasmenés és a malária olcsó kezelései jelentik. A Save the Children szerint az egyenlőtlenség növekvő problémát jelent számos fejlődő országban.
A jelentésben az áll, hogy 1990 óta a gyermekhalálozás 28 százalékkal csökkent, ez azonban jóval elmarad a 2015-re kitűzött Millenniumi Célkitűzéstől, amelyben kétharmados csökkentést jelöltek meg. Több magas kockázatú ország, köztük Ghána, Indonézia, Mozambik, Egyiptom és Bolívia is jelentős mértékben visszaszorította a halálozások számát. A 68 kiemelt ország közül tizenkilenc fogja várhatóan teljesíteni a gyermekhalandóságra vonatkozó millenniumi célkitűzést.
Csádban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kenyában, Dél-Afrikában és Zimbabwében azonban az elmúlt évtizedben emelkedett a gyermekhalandóság aránya.
A szeptember 20-22-én tartott Millenniumi Fejlesztési csúcstalálkozón az ENSZ főtitkára, Ban Ki-moon a világ vezetőivel együtt új lendületet próbál adni a nők és a gyermekek egészségének javítása érdekében, hogy így próbálják ösztönözni a fejlődést.
A 2000. évi csúcstalálkozón nyolc Millenniumi Fejlesztési Célt tűztek ki 2015-re különböző területeken, az egészségügytől a munkavállaláson át az internetelérésig. Öt évvel a határidő lejárta előtt a szakértők azt mondják, hogy valószínűleg egyik célt sem sikerül elérni. A Save The Children szervezet szerint az egészségügyi célkitűzés került a legtávolabb a megvalósulástól.
2012. február 10. péntek, Elvira napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Stroke után...
- Krónikus köhögés
- Relfux és egyéb problémák
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Többféle betegség együttesen
- Friss hírek
- Videótár












