Ezeket látta már?

Nátha, fejfájás és megfázás: így gyógyítsa otthon illóolajokkal

aromaterapia

Az illóolajokat terápiás, gyógyító céllal is alkalmazzák: az ellazulás, pihenés, regenerálódás mellett egyes panaszok kezelése, megelőzése, kellemetlen, fájdalmas tünetek enyhítése is használják. Lássuk, melyik illóolaj, mire jó!

Illóolajokat már az ősi kultúrákban is alkalmaztak, a gyógyítás mellett, kozmetikai és vallási célokra. A híres arab orvos, Avicenna feljegyzései is arról tanúskodnak, hogy már a 10. században ismert és kidolgozott volt a növényi hatóanyagok kivonásának technikája, bár egyes források szerint ilyesmit már jóval korábban is végeztek.

Véletlen felfedezés

Az aromaterápia kifejezést először a francia vegyész René-Maurice Gattefossé használta azonos című könyvében, amely 1937-ben jelent meg. Miután egy parfümgyári robbanás során súlyosan megsérült a karja, Gattefossé az éppen kéznél lévő levendulaolajjal kenegette a sebet. Az égés helye nem fertőződött el, és a seb hegek nélkül begyógyult. Ennek hatására fordult a figyelme az illóolajok felé. Őt tartják a modern aromaterápia megalkotójának Az aromaterápia ezután az 1980-as évektől kezdve meghódította Franciaországot és Nagy-Britanniát. Manapság pedig népszerűsége egyre nő szerte a világon.

Mire használják az aromaterápiát?

Az illóolajok hatással vannak az érzelmekre, a hangulatra, enyhítik a fájdalmat és egyéb kellemetlen tüneteket. Az illóolajokról azt tartják, hogy csökkentik a stresszt, fokozzák a keringést és a méreganyagok kiválasztását, csillapítják a duzzanatot. Az aromaterápiával foglalkozók úgy vélik, hogy egyes illóolajokkal hatásosan kezelhetőek a bakteriális eredetű-, vagy vírusfertőzések, égések, magas vérnyomás, légzési nehézségek, álmatlanság, depresszió és sok egyéb betegség.

Bármilyen betegség esetén először mindig a háziorvoshoz, vagy szakorvoshoz kell fordulni a pontos diagnózis és a megfelelő kezelés meghatározása érdekében, ezután érdemes kiegészítő kezelésként a természetes gyógymódokat is kipróbálni. Fontos, hogy a kezelőorvos mindig tudjon róla, ha a beteg ilyen terápiában is részesül!

A leggyakoribb betegségek, tünetek, melyek kiegészítő kezelésére aromaterápia alkalmazható:

  • húgyúti fertőzések;
  • hörghurut;
  • nátha és influenza;
  • fejfájás, migrén;
  • depresszió, stressz, szorongás;
  • felfúvódás és emésztési problémák, mint például emésztési zavar;
  • bőrbetegségek, például akne, ekcéma;
  • álmatlanság;
  • torokgyulladás, mandulagyulladás;
  • klimaxos tünetek;
  • izomhúzódás, -rándulás;
  • hányinger és utazási betegség;
  • fogfájás és ínybetegségek
  • gombás fertőzések

Illóolajok használata az aromaterápiában

Az illóolajok általában két úton juttathatók be a szervezetbe; belégzéssel, illetve bőrön keresztül felszívódva.

  • Inhalálás - közvetlen belélegzés, vagy illóolajat tartalmazó gőz belégzése.
  • Párologtatás – elektromos-, vagy hagyományos kerámia párologtatókba cseppentve.
  • Masszázs - ez a leggyakoribb és a leghatékonyabbnak tartott formája az aromaterápiás kezelésnek. Egy úgynevezett bázisolajhoz adnak pár csepp illóolajat, és ezzel végzik a kezelést.
  • Fürdő – illóolajat tartalmazó vízben. A lábfürdő is hatásos lehet, például fagyás esetén.
  • Borogatás – véraláfutások enyhítésére, a bőr és az izom regenerálására, illetve menstruációs fájdalmak enyhítésére kiváló.
  • Bedörzsölés - nagyon kevés illóolaj alkalmazható közvetlenül a bőrre cseppentve, hígítatlanul ugyanis irritációt okozhatnak.
  • Soha ne alkalmazzuk az illóolajokat belsőleg! Ezek olyan töménységűek, hogy sok közülük akár mérgező is lehet.

Alapvető illóolajok az aromaterápiában

Babérolaj – segít emésztési problémák, étvágytalanság esetén, valamint megfázás, influenza és mandulagyulladás tüneti kezelésére alkalmazható. Külső élősködők ellen, reumatikus fájdalmak enyhítésére és duzzadt nyirokcsomók esetén is hatásos. Terhesség alatt nem ajánlott a használata.

Muskotályzsálya – hatásos szorongás és depresszió ellen, valamint szabályozza a menstruációt, enyhíti az azt megelőző kellemetlen tüneteket. Szakemberek szerint az ekcéma kiújuló tüneteinek kezelésére is hatásos. Terhes nőknél nem alkalmazható.

Eukaliptusz – úgy tartják, hogy csillapítja a lázat, segít a megfázás, az influenza, a hörghurut és az arcüreggyulladás tüneteinek enyhítésében, és csillapítja a köhögést. Kelések, pattanások is hatásosan kezelhetők vele. Belsőleg tilos alkalmazni.

Germán kamilla (orvosi székfű) – népszerű és sokoldalú illóolaj, segít emésztési panaszok, kellemetlen menstruációs és klimaxos tünetek, bőrsérülések, gyulladás, égés (beleértve a napégést is), pattanások és kelések esetén.

Levendula – az egyik legismertebb és legnépszerűbb illóolaj. Fejfájás, depresszió, nyugtalanság, álmatlanság, stressz és feszült idegállapot kezelésére alkalmazható. Izomhúzódás, rándulás, menstruációs görcsök esetén fájdalomcsillapító hatású. Enyhíti a hányingert és alkalmazható bőrsérülések – vágások, csípések, égések kezelésére.

Borsmenta – ez a jól ismert illóolaj az emésztési panaszok, a hányinger és a fejfájás hatásos ellenszere. Izomfájdalmak, hörghurut, arcüreg-gyulladás és utazás közbeni rosszullét esetén is hatásos. Ezt az olajat csak mértékkel alkalmazzuk és 3 éven aluli gyermeknél ne használjuk.

Rozmaring – ez a népszerű fűszernövényből kinyert illóolaj emésztési problémák, felfúvódás és májproblémák esetén nyújt segítséget. Enyhülést hoz hörghurut esetén. Csökkenti a folyadék visszatartást és enyhíti a depressziót. Terhesség, magas vérnyomás és epilepszia esetén tartózkodni kell a használatától.

Tárkony – ismét egy fűszernövény, amely gyógyító illóolajat rejt. Enyhíti a menstruációhoz és a klimaxhoz társuló zavaró tüneteket, valamint segít az emésztőrendszeri kellemetlenségek – emésztési zavar, puffadás, csuklás, étvágytalanság - kezelésében. Stresszes helyzetekben is enyhülést hoz. Terhesség alatt nem alkalmazható.

Rengeteg illóolaj közül lehet választani - attól függ, éppen melyikre van szükség! Rengeteg illóolaj közül lehet választani - attól függ, éppen melyikre van szükség! Forrás: EgészségKalauz

Az illóolajok nem csak segítenek ellazulni, de még különböző betegségeket is elkerülhetünk használatukkal.

Teafa – az Ausztráliából származó növény illóolaja az egész világon népszerűvé vált. Hatásos légúti megbetegedések – nátha, influenza, mandulagyulladás, hörghurut, arcüreg-gyulladás – esetén. Felismerték, hogy bőrproblémák, mint a pattanások, tályogok, égési sérülések is jobban gyógyulnak tőle. Használható a nőgyógyászati gombás fertőzések, a hüvelygyulladás és a hugyúti fertőzések kezelésére.

Kakukkfű – újabb fűszernövény, melyet az aromaterápiában is alkalmaznak a felső légúti fertőzések és a köhögés kezelésére. Ezen kívül a bőrt érintő fertőzések, ízületi fájdalmak, fertőzés okozta hasmenés és felfúvódás esetén nyújt segítséget. Terhesség és magas vérnyomás esetén használata kerülendő.

Ylang-ylang – egy egzotikus illóolaj, amely a problémás zsíros, pattanásos bőr kezelésére ajánlott. Hatásos depresszió, álmatlanság, merevedési zavar és a stressz okozta tünetek ellen. Mértékkel alkalmazzuk, mert nagyobb mennyiségben fejfájást, hányingert okozhat.

Biztonságos az aromaterápia?

Mivel az aromaterápiában alkalmazott illóolajok szabadon hozzáférhetők - megvásárolhatók gyógyszertárakban, bioboltokban, nagyobb élelmiszer-áruházakban - valamint a természetes, növényi eredetük miatt, hajlamosak vagyunk minden veszély és korlátozás nélkülinek gondolni a használatukat.

Ugyanakkor mellékhatások - sokszor súlyos formában is - felléphetnek az illóolajok használatakor. Ezek lehetnek neurotoxikus hatások, allergiás reakciók, kiütések, májkárosodás, valamint befolyásolhatják a menstruációt és méh-összehúzódásokat válthatnak ki. Belégzés útján történő túladagolás pedig fejfájást és levertséget okozhat.

Azaromaterápia alkalmazásának szabályai

  • Soha nem szabad az illóolajokat belsőleg alkalmazni, kivéve ha azt képzett szakember irányításával és felügyelete mellett tesszük.
  • Ne használjuk ugyanazt az illóolajat heteken keresztül megszakítás nélkül. A folyamatos használat irritációt válthat ki, illetve bizonyos anyagok felhalmozódását okozhatja a szervezetben.
  • Bármely illóolaj használata előtt allergiatesztet kell végezni. Kis mennyiségű higított olajat kell cseppenteni a bőrre, és figyelni, hogy a következő 24 órában nem jelentkeznek-e allergiás tünetek.
  • Az olajokat sose használjuk hígítatlanul a bőrön. Létezik néhány kivétel, mint például a levendulaolaj, ezeket azonban csak szakember felügyelete mellett végezzük.
  • Fontos megjegyezni, hogy mindenki másképpen reagálhat az illóolajokra, ami az egyik embernél javulást okoz, másnál lehet, hogy hatástalan, vagy éppen káros. Ezért bármely olaj használatánál nagyon körültekintőnek kell lenni.

Olvasson tovább! Ezeket a gyógynövényeket ajánlja a bükki füvesember stressz ellen!

  • Egyes olajok felerősíthetik a menstruációs vérzést, illetve méh-összehúzódásokat okozhatnak, így azokat tilos állapotos nőknél alkalmazni. Terhesség, vagy annak gyanúja esetén mindig csak szakember irányítása mellett alkalmazzunk aromaterápiás kezelést.
  • Asztma, epilepszia, magas vérnyomás esetén, valamint nagyon érzékeny bőrű egyéneknél fokozott óvatosság szükséges, mindig kérjük ki szakember véleményét.
  • Egyes olajok csökkenthetik, vagy módosíthatják bizonyos gyógyszerek hatását, esetleg kemoterápia alatt nem használhatóak. Kérje mindig szakember segítségét!
Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához