A hétfői program Nagyboldogasszony napjához kapcsolódott. Az ünnepi szentmisét és a pannonhalmi bencés szerzetes közösséggel együtt végzett vesperást (imaórát) követően Várszegi Asztrik főapát megáldotta a gyógynövényházat, a kertet és azokat a csokrokat is, amelyeket a délután folyamán a vendégek készítettek.
A kora délutáni óráktól gyerekek és felnőttek, egész családok mintegy 200-an látogatták meg a gyógynövényházat és a létesítményt körülvevő, középkori minta alapján megtervezett gyógynövénykertet. A házban berendezett teázóban a vendégek megkóstolták az évszázados receptek alapján készített teákat, illetve a különféle levendula italokat.
Pannonhalmának ugyanis a levendula az eddig legfontosabb gyógynövénye. Az illatos lila virágú levendula mellett termesztenek még zsályát, citromfüvet, kakukkfüvet és borsmentát is. A teázóban a monostori gyógynövény-kultúráról kaphattak áttekintést a látogatók, az ott kiállított régi receptkönyvek, a gyógyító növényekről szóló ismertetők segítségével.
Sokan keresték fel a gyógynövényház mellett található levendula-lepárló látványműhelyt is, ahol a levendulaolaj készítésének mikéntjét ismerhették meg az érdeklődők. A középkori bencés monostorokban a szerzetesek a szakrális és a világi feladatok ellátása mellett már a legkorábbi időktől kezdve gyógyászati tevékenységet is folytattak. Ezt a hagyományt elevenítették fel Pannonhalmán, amikor megépítették a gyógynövényházat és a gyógynövénykertet.
A népi vallásosság régóta elterjedt gyakorlata, hogy Nagyboldogasszony napján az ünnepi szentmise végén gyógynövényeket áldanak meg. Egy XVII. század végi pannonhalmi iratban is megtalálható a Nagyboldogasszony-napi gyógynövény-áldás szövege, amely a pannonhalmi hagyomány meglétét bizonyítja.
A hétvégéig nap mint nap délutánonként önállóan, ingyenesen lehet megtekinteni a levendula-lepárló műhelyt és a gyógynövényházat. A kertet idegenvezető kíséretében járhatják be az érdeklődők. A gyógynövény hét alatt az apátsági étteremben gyógynövénnyel készült ital- és ételkülönlegességek is kaphatók.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Erekciós zavar
- AIDS-teszt dilemma
- Gilbert-kór
- Kézfájdalom, egyéb tünetek
- Nyaki panaszok, fájdalom
- Hasi panaszok, görcsök
- Ekcéma? Bőrtünetek, ismétlődés
- Végtagi fájdalom, zsibbadás
- Friss hírek
- Videótár













