Mindennek nyomán ingyenes előadássorozat veszi kezdetét a főiskolán. Szabó György a gyógynövények gyógyászati alkalmazását ismerteti, alkalmanként betegségcsoportokra lebontva - tájékoztatta kedden az MTI-t az intézmény médiareferense, Ocela Tibor.
Az intézmény szenátusa a bükki füvesember több mint hét évtizedes, nagyra becsült munkáját ismerte el a tiszteletbeli főiskolai tanári cím adományozásával - tette hozzá.
Mint elmondta: Szabó György családjában nagyszülőről unokára száll a népi gyógyítás tudománya, ő a huszonegyedik nagyszülő. A gyógynövényes gyógyítás tudományát 6 éves korában kezdte elsajátítani a javasasszony nagymama útmutatásával.
A felhalmozott tudást két könyvben adta közre: 2004-ben jelent meg a Javasasszony unokája című kötete, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének népi orvoslási kutatások bibliográfiája is jegyez.
A nagysikerű könyv folytatásaként jelent meg A bükki füvesember gyógynövényei című munka 2008-ban, amelyet lányával, Lopes-Szabó Zsuzsával közösen írt.
2007-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Alkotói Díjában részesült, 2010-ben pedig lakóhelye, Bükkszentkereszt Önkormányzata díszpolgári címet adományozott részére.
Szabó György évente közel 100 előadást tart határon innen és túl. A Károly Róbert Főiskolán szeptember 23-án kezdődő sorozat keretében "a bükki füvesember gyógynövényei - cukorbetegség, emésztőrendszer, bőrbetegségek, allergia" címmel. Október 7-én "szív- és érrendszeri, légzőszervi betegségek, ízületi bántalmak" témakörben, november 11-én pedig az "immun- és idegrendszeri betegségek, babavárás" címmel tart előadást - sorolta Ocela Tibor.
Arról is szólt, hogy 2011 nyarán a főiskola gyógynövény- és fűszernövénytermesztő felsőfokú szakképzési és kertészmérnöki szakos hallgatói gyakorlaton vettek részt Bükkszentkereszten Szabó György irányításával.
Ugyanakkor az intézmény továbbra is számít a füvesember részvételére az oktató munkában - mondta a referens.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Erekciós zavar
- AIDS-teszt dilemma
- Gilbert-kór
- Kézfájdalom, egyéb tünetek
- Nyaki panaszok, fájdalom
- Hasi panaszok, görcsök
- Ekcéma? Bőrtünetek, ismétlődés
- Végtagi fájdalom, zsibbadás
- Friss hírek
- Videótár













