Jelenlegi hely

Hirdetés!

Az Európai Antibiotikum Nap célja

Az Európai Unió kezdeményezésére november 18-án rendezik – hazánkban is – az első Európai Antibiotikum Napot - közölte az ÁNTSZ. A program célja a lakosság tájékoztatása az antibiotikumok felelős alkalmazásának szükségességéről, beleértve az indokolatlan használat elkerülését. Ezáltal ugyanis csökkenthető a kórokozók antibiotikummal szembeni ellenállása. Cél ugyanakkor az antibiotikumok racionális alkalmazásának fejlesztése – a kórokozók ugyanis a túlélésre „játszanak”.

Hirdetés

Az ÁNTSZ véleménye szerint az első Európai Antibiotikum Nap legfontosabb mondanivalója az, hogy „Õrizzük meg az antibiotikumok hatékonyságát”. Fontos tudni, hogy az antibiotikumok csak komoly bakteriális fertőzések ellen hatásosak – nem segítenek kigyógyulni olyan vírusos fertőzésekből, mint egy egyszerű megfázás vagy influenza. Sőt, az antibiotikumok nem előzik meg a megfázás vagy influenza vírusok más emberekre való terjedését sem. A helytelenül, vagy indokolatlanul szedett antimikrobás szerek következtében a baktériumok ellenállóvá válnak az antibiotikus kezelésekre. Emiatt az utóbbi 5 évben lépésről lépésre egyre több antibiotikum vesztette el a hatékonyságát. Ha ezt a problémát nem veszik komolyan, akkor Európának szembe kell néznie az antibiotikumok előtti korszak visszatérésével, amikor egy egyszerű sebfertőzés is halálos ítélet lehetett. Az antibiotikumok hatékonyságának megőrzése mindenki felelőssége, ezért mindig be kell tartani az orvos utasítását, tanácsát. Csak akkor kell antibiotikumot szedni, ha azt orvos írta fel és mindig az ő utasításának megfelelően szabad csak használni, így az hatásos maradhat a jövőben is.

Az antibiotikumok helyes használatának igénye már évekkel ezelőtt megfogalmazódott az európai közösségben, de csak 2007. októberében született erre vonatkozóan Parlamenti döntés. A tagországokban – így természetesen Magyarországon is lesz antibiotikum nap, miközben a szakemberek számos módon igyekeznek felhívni a figyelmet a kérdés fontosságára. Ennek érdekében hazánkban – már november 18-át megelőzően – is kampány indul az egészségügyi dolgozók- orvosok, nővérek, gyógyszerészek -, az egészségügyi szervezetek, szolgáltatók, a civilek és a média, végső soron pedig a lakosság tájékoztatása érdekében.

antibiotikum, szabályok

Ki felelős az Európai Antibiotikum napért?


Az Európai Antibiotikum Nap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kezdeményezése, szoros együttműködésben az Európai Unió intézményeivel, a tagországok egészségügyi hatóságaival, az Egészségügyi Világszervezettel és sok más szakmai csoport képviselőivel, mint például, az Európai Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Társasága (ESCMID) és az Európai Orvosok Állandó Bizottsága (CPME).
Az ECDC és partnerei mindenkit – egészségügyi hatóságokat, egészségügyi dolgozókat, gyermekgondozó szakembereket, szociális munkásokat, civil szervezeteket, családokat és magánszemélyeket – ösztönöznek, hogy vegyenek részt az Európai Antibiotikum Napon, maguk is kezdeményezzenek vitákat az antibiotikumok felelősségteljes alkalmazásáról.


Miért van szükség az Európai Antibiotikum Napra?


Az antibiotikum nem megfelelő alkalmazása, súlyos közegészségügyi veszélyt jelent Európa számára. Az indokolatlanul és/vagy helytelenül szedett antibiotikumok következtében, a baktériumok rezisztensé válnak az antibiotikumokkal szemben, ami az antibiotikumok jövőbeli hatástalanságának kockázatát rejti magában.
Ezért szükséges Európa szerte nyilvánosan tudatosítani az antibiotikumok helyes alkalmazását és felhívni a fegyelmet erre az egészségügyi veszélyre. Az egész Európára kiterjedő mozgalom támogatja, az antibiotikum felhasználásra vonatkozó, már létező nemzeti stratégiákat és ösztönzi az ilyen jellegű kampányok szervezését azon országokban, ahol ilyenek még nincsenek.


Miért fontos a felelősségteljes antibiotikum felhasználás?


Az antibiotikumok hatásosságának megőrzése mindenki felelőssége. A felelősségteljes antibiotikum alkalmazás segíthet visszafordítni az antimikróbás rezisztencia növekvő trendjeit és megőrzi az antibiotikum hatékonyságát a jövő generációi számára. Ezért, helyénvaló tájékoztatni a lakosságot, az egészségügyi dolgozókat és a beteg-, idős-, gyermekgondozókat, hogy mikor és hogyan alkalmazzák felelősségteljesen az antibiotikumokat.
Az Európai Antibiotikum nap célja: az antibiotikumok felelős alkalmazásának hangsúlyozása az antibiotikumok felesleges és indokolatlan szedésének érdekében; lakosság ösztönzése, hogy betartsák az orvosok - antibiotikumok helyes szedésével kapcsolatos- utasításait.



Hirdetés