Ezeket látta már?

Csak folyadékkal együtt! A gyógyszerbevétel veszélyei

2016.03.17. Módosítva: 2017.02.19.

Veszélyes lehet víz nélkül bevenni gyógyszert - hatalmas lyukat égethet a torokban! Egy orvos a saját kárán tanulta meg, hogy milyen fontos betartani a betegtájékoztatókban leírtakat: víz nélkül vette be az antibiotikumot, ami megakadt és egy hatalmas lyukat égetett a torkán.

A 30 éves Dr. Max Pemberton annak ellenére, hogy maga is orvos, nagy hibát követett el. Egyszerűen figyelmen kívül hagyta az utasítást, miszerint a gyógyszert vízzel kell lenyelni. Elmondása szerint ugyanis lusta volt felállni az íróasztalától egy pohár vízért, ezért csak "szárazon" lenyelte a gyógyszert. Két héttel később egy reggel, amikor felébredt, hiába próbált enni vagy inni, erős, égő, szúró érzést érzett a mellkasa felől a nyelőcsövében, ami miatt egy korty sem ment le.

Csak folyadékkal együtt! A gyógyszerbevétel veszélyei

A fájdalom annyira erős volt, hogy le is néztem, hogy lássam mi szúrt meg" - mondta el Dr. Pemberton. Aznap semmit sem tudott enni vagy inni, de nem ijedt meg, arra gondolt, bármi is volt, másnapra biztos elmúlik. Max azonban tévedett, a helyzet másnapra sem javult, végül, amikor egy szintén orvos barátja meglátogatta, dehidratáltság miatt azonnal kórházba vitte.

A kórházban hosszas vizsgálatok után kiderült, hogy a két héttel korábban bevett antibiotikum - mivel víz nélkül nyelte le - megakadt a nyelőcsövében és lassan szétégette a finom szöveteket, majd beágyazódott az izom alá. Dr. Pemberton ezt egyszerűen azért nem érezhette, mert a tabletta a nyelőcsövének egy olyan pontján akadt el, ahol nincsenek idegek, és emiatt semmit sem érzett.

A fiatal orvos ekkor döbbent rá, hogy mit tett magával, csupán azért, mert lusta volt elmenni egy pohár vízért. "Az emberek gyakran nem veszik komolyan azt, hogy ha vízzel/folyadékkal kell bevenni a gyógyszert, akkor ez valóban fontos." - magyarázta Sarah McMahon, a Kelet London oktatókórházának munkatársa, aki az elmúlt évben sok ehhez hasonló esettel találkozott.

Több mint száz gyógyszer, köztük az ibuprofen vagy a C-vitamin is okozhat ilyen problémákat, ha nem vízzel veszik be a betegek. Ezek a tabletták a gyomorba kerülve egyébként már veszélytelenek, ugyanis a gyomor fala - a nyelőcsővel ellentétben - kellően ellenálló.

Dr. Pemberton végül - miután a tablettát eltávolították- teljesen helyrejött, azonban csak két hét elteltével tudott szilárd táplálékot lenyelni.

Még néhány fontos tudnivaló

Persze nehogy most az történjen, hogy senki nem mer semmit bevenni, mert hogy elakad a nyelőcsövében... A betegtájékoztatót érdemes, és meg is kell szívlelni.

Ebből a szempontból különösen kiemelendő a csontritkulás ellen alkalmazott (épp ezért közismert, gyakori) gyógyszercsoport, az ún. biszfoszfonátok.

Ezek adagolása igen részletesen kitér magára a gyógyszerbevételre, lássunk egy példát:

Már a figyelmeztetés leírja, hogy akinek ismert nyelőcsőbetegsége van (pl. nyelési zavar, fekély a közelmúltban, fennálló gyomor-bélrendszeri vérzés) azoknak csak nagyon körültekintően adhatóak ezek a gyógyszerek.

Hogyan kell bevenni ezeket a csontritkulás ellen adott tablettákat?

  • A tablettát kizárólag a reggeli felkelés után egy teli pohár (legalább 200 ml) vízzel kell bevenni.
  • A tablettát egészben kell lenyelni, vagyis nem szabad szétrágni, szopogatni vagy széteséséig a szájban tartani a szájüregi-garatüregi fekély kialakulásának veszélye miatt.
  • A beteg nem fekhet le a tabletta bevétele és a napi első étkezés között, amely minimum 30 perccel a gyógyszerbevétel után lehetséges.
  • A tabletta bevétele után a beteg legalább 30 percig nem fekhet le.
  • A tablettát nem szabad lefekvés előtt bevenni, vagy a reggeli lustálkodást (esetleges visszafekvést) megelőzően.

Minden gyógyszer esetében a betegtájékoztató kitér erre a veszélyforrásra.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához