Nagy vizsgálatok igazolták, hogy a kóros, LDL koleszterin vérszintjének csökkentése esetén a szívinfarktus vagy a szélütés sokkal ritkábban fordul elő. Amerikai kutatók kiszámolták, hogy mennyit kellene a társadalomnak költeni és milyen hasznot hajtana, ha ennek alapján, minden felnőtt naponta bevenné a koleszterincsökkentő tablettát.
A szív- és érbetegségek esetében a koleszterin szintjének mérséklése hatékony eljárásnak tűnik, de mérlegelést igényel, hogy a kezelési költség és az így nyert haszon, az esetleges mellékhatások és a veszélyek milyen arányban állnak egymással.
Lawrence D. Lazar és munkacsoportja az amerikai árviszonyok figyelembe vételével igyekeztek felbecsülni, hogy a ma már igen olcsó, koleszterincsökkentő gyógyszerek évtizedekig történő, következetes szedése milyen befektetést jelent, ugyanakkor mennyi betegséget, kórházi költséget lehet megtakarítani vele.
A koleszterint csökkentő sztatin készítmények ma már csak négy dollárba (900 forintba) kerülnek havonta. A kutatók számításai szerint ha 35 éves korától bárki - akár csak mérsékelten emelkedett vérkoleszterin-érték esetén - naponta bevenné a sztatin tablettát, egészségügyi szempontból jól járna. A társadalom is, mert 30 esztendő alatt az amerikai egészségügyi kiadásokban becslés szerint 1,4 milliárd dollárt lehetne megtakarítani évente, méghozzá minden évben 17 millió ember életének várható megmentése révén - olvasható a Circulation szaklapban megjelent tanulmányban.
A munkacsoport vezetője hangsúlyozza, hogy nem is a tabletta ára vagy az igen ritka mellékhatások veszélye jelent gondot, hanem a terápiahűség: a pontos, kihagyás nélküli gyógyszerbevétel éveken keresztül. Az amerikai lakosság az ilyen folyamatos gyógyszerszedés szempontjából vizsgálatok szerint csak 20-40 százalékban megbízható.
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Erekciós zavar
- AIDS-teszt dilemma
- Gilbert-kór
- Kézfájdalom, egyéb tünetek
- Nyaki panaszok, fájdalom
- Hasi panaszok, görcsök
- Ekcéma? Bőrtünetek, ismétlődés
- Végtagi fájdalom, zsibbadás
- Friss hírek
- Videótár
















