Fityfiritty szindróma (történet a Crohn-betegségről)

A Crohn-szindróma szinonima... Fityfiritty-szindróma. Hívjuk annak, mert más neve nem igen akadt. Tizennyolc alig volt, mikor megkezdődött a sehova nem vezető küzdelem. S az orvosok, akik tudvalevőleg semmire nem jók, csupán arra, hogy butaságokat hordjanak össze, élre vasalt gondolat-nadrágban megállapították, hogy Lilinek bizony Fityfiritty-szindrómája van.

Egy apró, gonosz kis kobold költözött a hasába, aki sokat nevet és semmiképpen nem akar kijönni onnan. Ezzel talán nem is lenne olyan nagy baj, de a folytonos ugrálásával és huncutkodásaival nem csak rongálja Lili hasát, de borzasztóan nagy fájdalmat is okoz vele. Gyűri a beleket, karmával kaparja a hasfalat, néha tűvel szurdos, apró bakancsának sarkantyúi vérbőséggel pirosló foltokat hagynak, a bélbolyhokat tömegével tépdesi ki, ha éppen úgy hozza kedve és ami a legrosszabb, gyufával égeti a belső szerveket.

Az orvosok megnyugtatták Mamát, hogy már egy csomó orvosság létezik, azok majd kiűzik a kis kópét Lili hasából.

Persze, a diagnózis nem egészen ekképpen hangzott, és a betegség neve sem pontosan ez, de higgyetek nekem, az értelmet tekintve nem vesztettünk egyetlen lényeges információmorzsát sem.

Lili akkor lett egyetemista. Az ELTE Múzeum körúti épületének összes falát feketére festhette volna a sok görcs, ami a hasából kiszivárgott. Fityfiritty pedig különösen szeretett véres húscafatokat köpdösni a köldök melletti, egyre táguló lyukon. De Lili kényesen ügyelt arra, hogy ne rongálja a köztulajdont, így színes és csakis pamut cuccokat hordott, amik elfedték és felszívták az olykor vörösbe hajló fekete fájdalmat és a manó gusztustalan dolgait.

Az orvosok és Mama közben nem adták fel s hetedhét országon túl is meghirdették, hogy bizony, aki győzedelmeskedik Fityfirittyen, az, ha a fél magyar földet nem is, de egy dicsőséges aranymedált mindenképpen megkaphat. Jöttek is a környező királyságokból a vitézek s mind megpróbálták Liliből kiszakítani, vagy kiédesgetni ezt a Fityfirittyet, de csak nem sikerült egynek sem.

Sulfasalazine, a kezdő kis pirula meg sem rendítette. Jött aztán Mesalamin, aki trükkös kémiájával már megingatta. Prüszkölt és köhécselt, de elhagynia a hasat, csak nem akaródzott. De az igazi dörgedelem akkor következett, mikor megjelent a gyógyszerek királya, a Cyclosporin. Ő egyetlen suhintással leterítette. Sajnos, nem Fityfirittyet, hanem Lilit.

Lili ekkor már tudta, csinálhat amit csak akar, felfeszülhet a héttoronyra, elmenekülhet a héthatáron túlra, levághatja a sárkány mind a hét fejét, hogy aztán annak vérében fürdőzzék és egyéb hetes szimbolikának megfelelő badarságokat hívhat segítségül, de egészséges ő már soha nem lesz. A soha pedig kemény szó, nagy sebet ejt az emberi szíven, ha kimondják.

Így aztán Lili megköszönte szépen a segítséget a doktoroknak és a medicína-lovagoknak és nem hagyta, hogy rajta kísérletezgessenek tovább.

Egy csendes estén, halkan sírdogálva szürke csillagfényből és a telihold aranyos mosolyából hosszú kendőt szőtt, amit aztán a tavaszi virágok illatával pingált mindenféle színűre s azzal betekerte a hasát, amit akkorra Fityfiritty és az őt Liliről leszakítani próbáló emberek már nagyon lyukassá tettek. Az apró sebek levedztek kissé és a fekete, hahotázó manó néha kikukucskált a réseken, apró, vörös szemeit villogtatva. Maga is meglepődött, hogy ezúttal nem erőszakosan kitépni akarják onnan, hanem puha gyolcsba tekerik a hasat, amelyet ő magáénak tud már egy ideje. A finom anyag, a mindenféle színű szövet megnyugtatta Fityfirittyet s alábbhagyott a napi randalírozás.

Lili tudott előadásokra járni, lettek barátai, sokat nevetett és végre normálisnak érezhette magát. Nagyon kellett ügyelnie arra, hogy elég figyelmet fordítson Fityfirittyre, mert ha a kis kobold úgy vélte, hogy elhanyagolják megtekerte Lili beleit, vagy kiszakított egy szakaszt s hahotázva hintázott rajta. Ilyenkor Lili görnyedő háttal kitámolygott a teremből s az alagsori illemhely, bal első kabinjában felhúzott térdekkel kuporgott órákon át. Ha nem az egyetemen sértődött meg Fityfiritty, akkor más éppen közelben lévő közwc-ket keresett Lili, amiken hosszan lehetett kucorogni anélkül, hogy bárkinek is szemet szúrt volna a kínlódása. Ilyenkor hideg izzadtságtól átitatva, elviselhetetlen fájdalmak közt küzdött a fájdalommal s a színes gyolcsot leoldva beszélgetett az ő neveletlen és nevelhetetlen manójával. Az elején nagyon nehéz volt s szinte senkinek nem mert mesélni Fityfirittyről. Később viszont a csoda barátok, azok, akik igazán számítanak, már azt sem igényelték, hogy Lili a mindenféle színű palást mögé rejtse a felszabdalt hasát s a félelmetes manót.

Fityfiritty nem sokat változott az évek során. De Lili hosszas kísérletezgetés után rájött arra, hogy ha kenyeret, kávét, tejet, húst és fűszeres ételeket nem kap, sokkal nyugodtabb és kevesebbet ficánkol. Mama cukkini tócsija és a brokkoli leves a kedvence. Ha azokkal megtömi a bendőjét, pár óra nyugalom adatik Lili számára. Az édesség felpörgeti, de Lili nem tud csokoládé nélkül élni, így a fekete csoki lett az ő kompromisszumos megoldásuk. Az alkoholtól megvadul s hetekig alig lehet vele bírni. A füves cigitől viszont akár hosszú órákra is képes csendben, békésen szunyókálni.

Eleinte évente, félévente kórházba kellett menniük, mert Fityfiritty a nyugtató diéta ellenére is fontos szerveket tett tönkre. Miután az epehólyagot megrágcsálta és köveket dugdosott a vezetékbe, ki kellett venni az egész hóbelebancot. De Fityfirittyet a hét, hosszú műtét alatt sem voltak képesek fülön csípni. A petefészekre unalmában cisztákat ragasztott. A vastagbél pár szakaszán olyan hatalmas lyukat szakított, hogy azokat is ki kellett metszeni, néha pedig úgy összecsomózta a vékonybelet, hogy az orvosoknak hosszú órákon át tartott kioldani. Az egyik ilyen akciójába majdnem mindketten belehaltak. Akkor Fityfiritty és Lili megkötötték saját békéjüket.

Az orvosok nagyon nem örültek ennek, mert szerintük Fityfiritty felettébb komisz s akár ki is ugorhat és már olyan nagyra nőtt, hogy azzal kitépné Lili fél hasfalát és akkor Lili meghal. Lili ezt már igazán nem bánta volna, de hogy ők is és Mama is megnyugodjanak, megengedte, hogy egy rácsot erősítsenek a hasfalába, amit ők védő, hasfali hálónak hívnak, hogy Fityfiritty ne fogjon gyanút, hogy ketrecbe zárták.

Lili rájött, hogy csakúgy, mint ő, Fityfiritty is nagyon szeret utazni és cseppet sem kedveli az olyan embereket, akik bosszúsak, stresszelnek és felnőtt mód viselkednek. Így hát, hátrahagytak mindent s elindultak világot látni. Hogy merre járnak, senki nem tudja. Egyben azonban egészen biztosak lehetünk, napsütötte tájon barangolnak, kerülik a fölnőtteket és Lili minden kisgyerekre rákacsint, aki az útjukba kerül, mert csak a gyerekek látnak át a mindenféle színű gyolcson és néha bizony megijednek az öregedő Fityfirittytől.

Ígérjétek meg nekem, ha láttok egy lányt, valahol, valami messzi tenger partján, aki magányosan sétál s olykor-olykor meg-megáll, a messzeségbe néz és a hasát mindenféle színű gyolcsba takarja s mégis sokat mosolyog, odamentek hozzá. Ígérjétek meg, hogy beszélgettek vele egy kicsit s akkor sem szaladtok el, amikor leoldja a gyolcsot s bemutatja nektek Fityfirittyet...

UniKot'z - Perfection is Not My Style