Ezeket látta már?

H1N1 - körkép 1.

2009.11.23. Módosítva: 2015.11.04.

Miközben Magyarországon oltópontokat állítottak fel az egészségügyi hatóságok a H1N1 vírus terjedésének megakadályozására, és az influenzás megbetegedések immár járványméreteket öltenek, a világ országai változatos képet mutatnak: mint az MTI tudósítóinak jelentéseiből kiderült, egyikben nagy ütemben terjed a járvány, a másikban visszavonulóban van.

Az influenza terén Magyarországon kezdetben riadalmat keltő UKRAJNÁBAN normalizálódik a járványhelyzet, több nyugati megyében és egyes nagyvárosokban hétfőn feloldják a három hete bevezetett karantént. Az új típusú és a szezonális influenza, valamint a felső légúti betegségek okozta járvány kezdete óta 1,54 milliónyian betegedtek meg az országban, csütörtökön például 6,5 ezerrel kevesebben, mint egy nappal korábban. Péntek reggeli adatok szerint a járvány 354 halálos áldozatot követelt. A H1N1 vírust 225 esetben mutatták ki, ebből 17 bizonyult halálosnak.

Az új vírus ellen alkalmazandó vakcina fajtája, mennyisége és az oltás kezdete körül nagy a bizonytalanság, az ukrajnai illetékesek az oltóanyag törzskönyvezésétől függően decemberre vagy jövő áprilisra ígérik a tömeges oltást. Az ingyenesnek beharangozott vakcinával először a rizikócsoportok tagjait oltják be.

SZLOVÁKIÁBAN egyelőre nincs újinfluenza-járvány. Bár mintegy 300 influenzás betegnél mutatták ki az új vírust, az halált még nem okozott. Ami a szezonális influenzát illeti, az egészségügy-miniszter közlése szerint a helyzet a korábbi évek szintjén van. Eddig több tucatnyi iskolát zártak be - mindig néhány napra -, hogy meggátolják a terjedését. A szlovák-ukrán határon továbbra is érvényesek a szigorú biztonsági intézkedések, s gyakorlatilag csak egy határátkelő van nyitva az autósforgalom előtt.

Oltóanyaggal a szlovák orvosok még nem rendelkeznek. A kormány azt hangoztatja, hogy jelenleg két szállítóval tárgyal, és november végére ígéri a szerződés megkötését. A korábbi bejelentések szerint a lakosság mintegy 20 százalékának a beoltásával számolnak, ami több mint egymillió személyt jelent. A kormány döntése alapján elsőként az egészségügyi személyzetet, majd a felelős állami alkalmazottakat és tisztviselőket fogják beoltani.

CSEHORSZÁGBAN eddig három újinfluenzás haláleset ismeretes, de járványról nincs szó. A megbetegedések aránya pillanatnyilag egyetlen régióban sem éri el a járványnak minősíthető szintet - állítja a cseh tiszti főorvos. A H1N1 vírust összesen 633 személynél mutatták ki.

Az első 95 ezer vakcinát tartalmazó szállítmány a héten érkezett meg az országba, s az oltási kampányt a jövő hét elején kezdik meg. Elsőnek a krónikus betegeket, majd a kiválasztott egészségügyi személyzetet, illetve a válságstábokban, kulcspozíciókban dolgozó állami alkalmazottakat oltják be. A jóváhagyott program szerint egymillió ember kapja meg a vakcinát, míg további 2,5 millió vírusellenes gyógyszerekhez, illetve antibiotikumokhoz juthat. Korábban éles viták voltak az új H1N1 vírustörzs oltóanyagával kapcsolatban, de mára megnyugodott a helyzet.

ROMÁNIÁBAN továbbra sem történt haláleset az új vírus által okozott influenza miatt. Csütörtök reggeli hírek szerint azonban 6 súlyos beteget kezelnek intenzív osztályon, mindegyiket Iasi-ban (Jászvásár). A várost az egyik legfőbb fertőzési gócnak tekintik.

Az elmúlt 24 órában 54 újabb megbetegedést regisztráltak az országban, ezzel az újinfluenzások száma 1.519-re emelkedett. Az egészségügyi minisztérium megerősítette, hogy november 26-án kezdik meg a romániai gyártású oltóanyag szétosztását, a veszélyeztetett kategóriákba tartozók tömeges beoltása is akkor kezdődik. A lakosság körében nincs pánik, bár az oltásról, annak hatásával, mellékhatásaival kapcsolatban a médiában pró és kontra érvek egyaránt elhangzanak.

SZERBIÁBAN 13-an haltak meg új influenzában, s a H1N1 vírus által megfertőzöttek számág 306-ra teszik.

Az oltások egyelőre nem kezdődtek el. A pályázaton nyertes gyártó mintegy 3 millió adagot fog szállítani négy részletben. Az első szállítmányt november végére ígérte. Kérdés viszont, hogy mikor kezdődhet a felhasználás, ugyanis a cég még nem vizsgáltatta be szerb laboratóriumban a készítményt, anélkül viszont nem lehet használni.

Szerbiában - különösen Vajdaságban - sokan Magyarországról beszerzett szerrel oltatják be magukat, de a hatóságok figyelmeztettek rá, hogy törvényt sért az, aki Szerbiában hivatalosan nem tesztelt és nem engedélyezett vakcinával olt.

AUSZTRIÁBAN az egészségügyi minisztérium becslése szerint jelenleg 30-40 ezer az újinfluenzás betegek száma és hárman haltak meg a vírusfertőzés következtében. Az országban a múlt hét elején kihirdették a járványhelyzetet, azóta nem vizsgálnak meg laboratóriumban minden H1N1-gyanús fertőzést.

Az oltási kampány első hetében százezren igényelték az injekciót, az első adatok szerint a második héten már - legalábbis a fővárosban - kevesebben keresték fel az oltóhelyeket. Az oltást elsősorban a krónikus betegeknek és a terhesség 15. hete után ajánlják, de mindenki más is igényelheti. Az egészségügyi miniszter szerint az egész lakosságot el tudják látni oltóanyaggal. Súlyos mellékhatást az eddigi ismeretek szerint nem váltott ki a vakcina.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához