Az új eszközök használatával a kutatók valós időben képesek vizsgálni a köhögés, tüsszentés, nevetés vagy egyszerűen a beszéd közben távozó folyadékcseppeket, és azt remélik, hogy az új ismeretek segítségével hatékonyabbá válik a fertőzések megelőzése.
"Az a célunk, hogy a fertőzésekkel foglalkozó csoportok tisztább képet kapjanak a betegségek levegőben történő terjedésének módjáról, és arról, hogy ezeknek mekkora az aránya az egyéb fertőzési lehetőségekhez képest." – számolt be a kutatásról Julian Tang, a szingapúri Nemzeti Egyetem Kórházának vírusszakértője és konzultánsa.
Míg az szinte biztosra vehető, hogy egy influenzás beteg köhögés és tüsszögés révén megfertőzhet másokat, azt nem tudjuk, hogy milyen távolságig hat a fertőzés, és mekkora mennyiségű levegő – és azzal együtt vírus – jut el ezáltal a másik emberhez. Tang és munkatársai egy óriási, homorú tükröt terveztek, hasonlót ahhoz, amilyen a csillagászati távcsövekben található.
Ennek a tükörnek, valamint egy kamerának a segítségével a tudósok képesek a kifújt légáramlat sebességét és hatótávolságát lemérni köhögés, tüsszentés, vagy akár nevetés, sírás, éneklés, fütyülés, beszélgetés, horkolás és lélegzés közben is. A vizsgálatok során arra is ki akarnak térni, mennyire hatékony védelem, ha kezünkbe, zsebkendőbe vagy egy arcmaszkba köhögünk.
A tudósok abban bíznak, hogy az eredmények fényében hatékonyabb módon tudják megelőzni a fertőzéseket, például annak megállapításával, hogy milyen messze szükséges elhelyezni egymástól az ágyakat egy fertőző betegekkel teli kórteremben.
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár











