Strasbourgi nyári ülésszakán a közgyűlés állásfoglalást szavazott meg, amelyben megállapították: az előrejelzések az elhalálozások száma alapján erősen túlzottak voltak, és a média segítségével világméretű pánikhangulatot keltettek.
A strasbourgi dokumentum követeli, hogy legyenek átláthatóak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) döntései, és folytassanak le független vizsgálatot az ügyben.
Az ET-határozathoz kapcsolódó jelentés szerint erős a gyanú a gyógyszeripari lobbi erőteljes befolyására. Mint a jelentésben megállapították, a WHO eltúlzott döntései aláásták a nemzetközi szervezetbe vetett bizalmat.
A vitában az Egészségügyi Világszervezet az Európa Tanács meghívása ellenére nem vett részt.
Az állásfoglalás kapcsán Kaufer Virág, az LMP országgyűlési képviselője, aki részt vett az ET parlamenti közgyűlésének nyári ülésszakán, az MTI-nek úgy nyilatkozott: üdvözlik a független vizsgálat kezdeményezését mind nemzetközi, mind tagállami szinten.
A gyógyszeripari cégek és egyéb üzleti érdekek befolyása a közszolgáltatásokra aggasztó mértéket öltött mind hazánkban, mind nemzetközi szinten, és ennek mértékét a gazdasági válság csak fokozza. A határozat nyomán lehetőség nyílhat arra, hogy visszaállítsuk az Egészségügyi Világszervezetbe vetett bizalmat, és talán kiderülhet az is hogy ki áll az Omninvest mögött, amely a H1N1 elleni vakcinákat forgalmazta az államnak - mondta a képviselő.
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár












