forrás: www.freepress.hu
Influenzajárványok egészen az ókortól kezdve végigkísérték az emberiséget, de a kórokozó változékonysága miatt nehéz kinyomozni pontos eredetét. Dokumentumok alapján feltételezhető, hogy Athén lakosságát Kr. e. 430-ban influenzára jellemző betegség tizedelte. Az első lejegyzett influenzajárványnak tekinthető, a 876-ban Nagy Károly seregét is megállító influenzaszerű betegség. Szinte minden században és kontinensen felütötte a fejét és befolyásolta a történelem alakulását. 1580-ban nagy járvány söpört végig Afrikában és Európában.
Az influenza első pontos leírása 1618-ból származik. Ezreket ölt meg 1647-ben is, amikor a Karib-tengertől indult pusztító útjára Új-Anglia felé. Történelmi feljegyzések elsősorban a nagyobb kiterjedésű, úgynevezett világjárványokról maradtak fenn: az 1729-30; 1732-33; 1781-82; 1830-31; 1833 és az 1889-90-es években volt nagyobb arányú megbetegedés Európában. A név (influenza) olasz eredetű. A 18. században olasz orvosok, megfigyelve, hogy a betegség a hideg évszakokban halmozódik, elnevezték "influenza di freddo"-nak, ami lefordítva azt jelenti: a "hideg befolyása". Az elmúlt 500 évben legalább 30, nagykiterjedésű influenzajárványt dokumentáltak.
Az influenza tömeges elterjedése és magas halálozási aránya ellenére a 20. század elejéig nem számított a legsúlyosabb betegségek közé. Hogy az influenza valami egészen más, azzal a világ először 1918-ban szembesült. 1918 márciusában az amerikai Fort Riley erődben összegyűlt ötvenezer katona közt néhány komolytalan influenzás megbetegedést jelentettek. A 9. hadosztályt behajózták, és Franciaországba küldték. S ezzel kezdetét vette a modernkor legsúlyosabb járványa.
A spanyolnátha (la Grippe) tehát Amerikából származik. Nyolc millió spanyol megbetegedésének köszönheti a járvány a nevét. A vírus a legyengült katonákban és civil lakosságban szedte áldozatait. A Föld akkori másfél milliárdos lakosságának harmada esett át a betegségen, s a legújabb becslések szerint legalább 50 millióan bele is haltak. A vírusfertőzés oly gyorsan vált végzetessé, hogy gyakran a fertőzést követő pár órában már lábra sem tudtak állni, s másnapra halottak voltak a fertőzöttek. Csak Párizsban 17000 ember halt meg szeptembertől márciusig, New Yorkban ez a szám 34000 volt. Magyarországon, miközben megkötötték a fegyverszünetet és kikiáltották a köztársaságot, naponta 50-70 embert temettek a spanyolnátha járvány következtében. Tisza Istvánt a forradalmi népharag vitte el – fiát egy héttel később a spanyolnátha. Nem kímélte a betegség a királyi családot sem. Vilmos császár ugyanúgy átesett rajta, mint Habsburg Miksa főherceg, Károly király fivére. November végén újult erővel támadt és elvitte - kisfiával együtt - Kaffka Margitot, a modern magyar irodalom egyik tehetségét. Persze a legtöbb áldozatot a szegények közül szedte a ragály. A megbetegedések száma huszonnégyszer nagyobb volt egy szokásos járványhoz képest. Leginkább fiatal felnőttek voltak az áldozatok. A járvány háromszor annyi 25 évest ölt meg, mint 50 évest. Gyakori volt a tüdővérzés. A leggyakoribb halálok a másodlagos bakteriális tüdőgyulladás volt, mivel az antibiotikumokat ekkor még nem fedezték fel.
A spanyolnátha kórokozóját először 1933-ban sikerült kimutatni. A kórokozó azonosítására már a mikrobiológia korai időszakában, a XIX. század végétől történtek próbálkozások. Kezdetben a német bakteriológus, Pfeiffer kutatásaira alapozva feltételezték, hogy egy baktérium, a "Haemophilus influenzae" a járványok kórokozója. Az amerikai Shope sertéseken végzett kutatásainak eredményét felhasználva 1933-ban egy angol kutatócsoport, Wilson Smith és munkatársai végül felfedezték az emberi megbetegedést okozó influenzavírust.
A vírus szerkezetét genetikai módszerrel csak a 90-es években sikerült megállapítani. Alaszkai influenzaáldozatok tömegsírjainak fagyott tetemeiből származó mintákból és a kórházakban 1918-ban eltárolt szövetmintákból is sikerült utólag, 1995-ben Jeffrey Taubenbergernek a H1N1 (A1) vírusokat kimutatni. Egy éven belül sikerült beazonosítani a vírust, és bebizonyítani, hogy leginkább a sertésinfluenza kórokozójához hasonlít, de génállományához a madárinfluenza is hozzájárult. 1957-ig minden járványt a H1N1 vírus valamilyen altípusa okozott. Amikor 1957-ben megjelent az ázsiai H2N2 vírus, a H1N1 „eltűnt”. Kizárólag a 65 éven felüliek rendelkeztek némi immunitással a vírussal szemben, a járvány pedig hamarosan pandémiába csapott át. 1968-ban jelent meg és újabb világjárványt okozott a hongkongi H3N2, és a H2N2 eltűnt. A megbetegedések súlyossága ez esetben elmaradt a korábbiakhoz képest. Ez azzal is magyarázható, hogy a kórokozóval szemben (H3N2) némi védelmet nyújthatott az előző járványban szerzett immunitás. 1957-58-ban az Egyesült Államokban hetvenezer ember halt meg az "ázsiai influenzá"-ban.
Tíz évvel később a "hongkongi influenza" hétszázezer emberéletbe került. A pandémiát okozó H2N2 és H3N2 törzsek is tartalmaztak madárinfluenza géneket. Az új altípusok olyan sertésekben jelentek meg, amelyek madárinfluenza és emberi influenza vírusaival egyaránt megfertőződtek és aztán az átalakult vírust átterjedt az emberre. R. Hilleman víruskutató 2002-es tanulmányában rámutatott arra, hogy az egyes influenzatörzsek 68 éves ciklusonként jelennek meg újra és újra. Ez a ciklusidő nagyjából egyezik az átlagos életkorral, vagyis ennyi idő alatt szűnik meg az adott vírustörzzsel szemben a populáció védettsége, így 60-70 évente világot behálózó járványok lépnek fel.
