Chan a WHO igazgatótanácsa előtt bejelentette, hogy az idei influenzás időszakban a védőoltás beadatásának gyakorisága visszaesett, miközben az északi féltekén néhány országban súlyos H1N1 influenzás esetek fordulnak elő a fiatal korosztályban.
"Bizonyos esetekben sokkal nehezebb lett meggyőzni a közvéleményt a védőoltás beadatásáról, mint a világjárvány idején" – mondta az igazgató a tanács éves találkozójának nyitányaként.
A H1N1 vírust jelenleg a szezonális influenza részeként tartják számon, és a védelmet belefoglalják a szabványos szezonális influenza elleni védőoltásokba. A sertésinfluenza 2009-es megjelenésétől 14 hónapig tartó világjárvány alatt azonban óriási, felhasználatlan készletek halmozódtak fel a speciális vakcinából a nyugati országokban, miközben a bírálók kérdéseket fogalmaztak meg a vakcina értékéről és lehetséges mellékhatásairól.
Az ENSZ egészségügyi szervének vezetője azt is hozzátette, hogy az általános bizalmatlanság problémája jóval túlmutat az influenza elleni védőoltáson.
"El kell fogadnunk, hogy a vakcina biztonságosságával kapcsolatos közvélekedést tartósan befolyásolhatják az alaptalan félelmek, olyan mértékben, hogy semmiféle bizonyíték nem képes megváltoztatni a köz véleményét. Ez egy új, aggasztó irányvonal, amivel foglalkoznunk kell."
Egy 2009-es WHO tanulmány becslései szerint a hiányos gyermekkori oltások aránya jelenleg 44 százalékon áll. "A szülők hozzáállása és ismeretei határozzák meg elsősorban azt, hogy egy gyermek teljes védőoltásban részesül, vagy sem" – írják a védőoltásról szóló tanulmány szerzői.
Hasonló aggályokat fogalmaztak meg a kanyaróval kapcsolatban is, miután a súlyos gyermekbetegség az utóbbi néhány évben újból felütötte a fejét Európában, a rutin gyermekkori védőoltás értékének megkérdőjelezésével párhuzamosan.
Ezzel szemben a szegény országok alig tudnak elegendő mennyiségű gyermekvédőoltáshoz jutni, és kénytelenek a nemzetközi szervezetek által biztosított tömeges oltási programokra hagyatkozni.
A járványos gyermekbénulás elleni nemzetközi erőfeszítéseket 2003-ban visszavetette az egy évig tartó szünet a védőoltási kampányban Nigériában, ahol a radikális muzulmán papok és néhány orvos alaptalan aggályokat vetettek fel az oltóanyag biztonságosságát illetően. Az ideiglenes leállás lehetővé tette a betegség terjedését.
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár











