Ezeket látta már?

Folytatódó vita a homeopátiáról

A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézete által elindított petíció (beveszed.hu) célja, hogy a homeopátia alkalmazását ellenzők egységesen lépjenek fel a módszerrel szemben. A petíció aláírói szerint "a homeopátia elméleti alapjai a XXI. századi tudomány fényében nevetségesek, állításai pedig szembemennek a racionális gondolkodással.

Számos tudományos vizsgálatot végeztek el, amelyek egyértelműen megállapítják, hogy a homeopátiás készítmények hatástalanok, alkalmazásukkal legfeljebb placebo-hatást lehet elérni. (...) A homeopátia nem más, mint csalás."

Folytatódó vita a homeopátiáról

Tény, hogy a bizonyítékokon alapuló orvoslásnak nem része a homeopátia, azonban ha erről a módszerről beszélünk, érdemes azt is figyelembe venni, hogy napjaink homeopátiája sokat változott Hahnemann óta - erre mutat rá a Ködpiszkáló blog írása.

Két alapvető változás történt az utóbbi években: a homeopátiás szereket ma már jellemzően nem személyre szabottan rendelik, ezért elmarad a beteg-terapeuta konzultációból származó pozitív pszichés hatás (placebóhatás). A másik jelentős változás a termékek összetételében történt. Számos szer gyakorlatilag hígítatlanul tartalmaz hatóanyagot (nincs semmiféle potenciálás), ráadásul egyre több a kombinációs készítmény, a beteg egyedi tüneteit figyelembe nem vevő kombinációs gyógyszer.

Mindennek oka a homeopátiás szerek jogi szabályozása. Ma ugyanis az a helyzet, hogy ez a termékcsoport EU-s szinten egységesen szabályozott, és ez a szabályozás számos ponton vitatható.

http://www.homeopathyeurope.org/publications/guidelines/homeopathic-provings-archive/ECH_Proving_Guidelines_2004_v1.pdf

Az első és legfontosabb probléma, hogy a homeopátia oly mértékben eltér a hagyományos gyógyászattól, hogy nem célszerű egy kalap alá venni a modern gyógyszerkinccsel. Ha a modern, nyugati orvoslás forgalomban lévő gyógyszereitől elvárjuk hogy a beteget igazolt módon gyógyítsák vagy javítsanak állapotán, akkor mindaz, ami ezt a kritériumot nem teljesíti, ne legyen gyógyszer. Ha mégis az, akkor az igen megtévesztő, mert a gyógyszertől a beteg/fogyasztó kedvező hatást vár - a homeopátiás szerek jelentős részénél erre nincsenek a szakirodalomban fellelhető bizonyítékok.

Az EU-s irányelv szerint: tekintettel a homeopátiás gyógyszerek különleges jellemzőire, mint például a rendkívül alacsony hatóanyag-tartalom, illetve az, hogy a klinikai vizsgálatok során nehéz alkalmazni rájuk a hagyományos statisztikai módszereket, kívánatosnak tűnik egy különleges, egyszerűsített törzskönyvezési eljárás kialakítása azoknak a homeopátiás gyógyszereknek az esetében, amelyeket terápiás javallat nélkül olyan gyógyszerformában és adagolásban hoznak forgalomba, amelyek nem jelentenek veszélyt a betegekre.

Ez azt jelenti, hogy egyes homeopatikumok nem teljesítik a gyógyszereknél elvárt szintet, ezért az elvárást mérséklik. A gyakorlatban ebből az következik, hogy kellően hígított (legalább 10 000 x) homeopátiás szer úgy kerülhet gyógyszerként forgalomba, hogy hatásosságáról semmit nem kell igazolni. Hazánkban több ezer ilyen termék van a piacon. Másik csoportjuk százas nagyságrendben van jelen hazánkban, elfogadott, jóváhagyott javallattal. A már idézett irányelv ezekről így nyilatkozik:

A gyógyszerek forgalmazására vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni azokra a homeopátiás gyógyszerekre, amelyeket terápiás javallattal, vagy olyan gyógyszerformában hoznak forgalomba, amely a kívánt terápiás hatással szemben mérlegelendő kockázatot jelent. Különösen a homeopátia terén nagy hagyománnyal rendelkező tagállamok különleges szabályokat alkalmazhatnak e gyógyszerek biztonságosságának és hatásosságának megállapítására szolgáló vizsgálatok és kísérletek eredményeinek értékelésekor.

Ez magyarul azt jelenti, hogy a javallattal rendelkezőknél elvileg ugyanúgy kell hatásosságot igazolni, mint bármely más gyógyszernél, de a homeopátia terén nagy hagyománnyal rendelkező tagállamok különleges szabályokat alkalmazhatnak e gyógyszerek biztonságosságának és hatásosságának megállapítására szolgáló vizsgálatok és kísérletek eredményeinek értékelésekor.

Ha nem megfelelő szintűek a bizonyítékok, a hatásosság megítélésénél sor kerülhet a különleges szabályok alkalmazására - bármi legyen is az. Ami nagyon lényeges: ezeknél a szereknél nincs minimálisan előírt hígítás (potenciálás), úgyhogy ne lepődjünk meg, ha tömény növényi kivonat (őstinktúra) van a termékben. Mint ahogy azon sem, ha a betegtájékoztatóban mellékhatásokról, kölcsönhatásokról olvashatunk.

Mindezek után: mi a baj a homeopátiával? - teszi fel a kérdést a szerző.

1. A mai homeopátia sokszor már csak nyomokban emlékeztet az eredeti módszerre (dózis, mellékhatások, kölcsönhatás, tanácsadás, kikérdezés nélküli alkalmazás, kombinációs gyári szerek) - kár, hogy erről alkalmazói és művelői gyakran mit sem tudnak.

2. Gyógyszer címkét kaphat több ezer olyan termék, amelynek gyógyhatására semmi bizonyíték (annak ellenére, hogy jogos a fogyasztói elvárás: ami gyógyszer, az legyen bizonyítottan hasznos).

3. A homeopátia alkalmazása ma Magyarországon általában nem a módszerben rejlő lehetőségek (placebóhatás) és az alkalmazási korlátok ismerete mellett zajlik, hanem tévhitek, hiedelmek, súlyos kompromisszumok alapján.

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához