Jerney Judit, a Magyar Epilepszia Liga volt elnöke elmondta, az Európai Parlament erőfeszítésének eredményeként tavaly szeptember 15-én megszületett az epilepszia írott deklarációja, amely felszólítja az illetékes hatóságokat, szervezeteket, hogy tegyenek lépéseket a betegség megelőzése, felismerése és kezelése területén. Különítsenek el anyagi lehetőségeket kutatásokra és ismerjék fel, hogy az epilepszia egy komoly probléma, amellyel foglalkozni kell. A deklaráció a tagállamoktól azt várja, hogy biztosítsák az egyenlő életminőséget, beleértve az oktatást, a foglalkoztatást, a közlekedést és a betegellátást az epilepsziával élők számára.
Az epilepszia (visszatérő görcsrohamokra való hajlam) a leggyakoribb agyi zavar, de nincs köze az elmebetegségekhez, közvetlen kiváltó oka az agy elektromos túlműködése, illetve zavarai. Az emberiség fél százaléka szenved a betegségben, de csaknem öt százaléka élete folyamán legalább egy alkalommal átél epilepsziás rohamot.
Hatmillió ember szenved Európában epilepsziában és évente nagyjából háromszázezer újabb diagnosztizált eset van. Az eltelt két évtized alatt a diagnosztikai valamint a terápiás lehetőségek fejlődésének köszönhetően az epilepsziások 70-80 százaléka tünetmentessé tehető és képességeinek megfelelően értékes, aktív tagja lehet a társadalomnak. Az előítéletek valamint a hátrányos megkülönböztetés mellett a munkanélküliség kiváltképp sújtja az epilepsziásokat - hangsúlyozta Jerney Judit.
Az Európai Parlament az idén egy új mozgalmat hirdetett Stand Up For Epilepsy címmel. A londoni olimpia évében a sportolók világából kérnek fel pártfogókat, akik személyes tapasztalataikon keresztül meg tudják mutatni, hogy mit tanulnak meg a sporttól, hogyan vállnak testileg, lelkileg edzettebbé, és hogyan lehet megküzdeni a nehézségekkel azoknak, akiknek egy betegség miatt megbicsaklik a társadalommal való viszonyuk.
A sajtótájékoztatón felolvasták Schmittné Makray Katalin levelét, aki a kezdeményezéshez csatlakozva azt írta, egykori élsportolóként szeretné átadni azt a hitet és meggyőződést, hogy az orvosi segítségen túl az akaraterőnek is óriási szerepe van az életminőség javításában.
Szívós Márton bronzérmes vízilabdázó elmondta, azért vállalta a felkérést, mert fontosnak tartja azt, hogy az epilepsziáról mint problémáról, nem pedig mint betegségről beszéljünk. A problémákat viszont meg lehet oldani, le lehet küzdeni. "Nap mint nap én is tapasztalom a sportban a problémákat csapat és egyéni szinten is, amit komoly munkával le lehet küzdeni" - hangsúlyozta.
Halász Péter professzor ismertette a sajtótájékoztatón részt vevő Mitykó Veronika tizenegy éves, epilepsziás tornászlány esetét, aki bár évek óta "rohammentes", mégsem kapja meg a versenyzéshez szükséges orvosi engedélyeket. Egyrészt, mert a szabályok nem eléggé világosak, másrészt a szakemberek félelme miatt, akik úgy érzik az engedély kiadásával nagy kockázatot vállalnának. Veronika versenyzési engedélyének ügye majdnem egy éve a sportorvosi kollégium előtt áll - tette hozzá Halász Péter professzor.
Maga Veronika hangoztatta: "sohasem szabad feladni, küzdeni kell azért, amit meg szeretnél szerezni, és ha nem sikerül akkor is folyamatosan gyakorolni kell".
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár














