Peng Zhang, a tanulmány vezetője, a Minnesota Egyetemen dolgozó munkatársai – Yi Jiang és Sheng He – közreműködésével elsőként támasztotta alá tudományosan a tényt, hogy egy szemmel is képesek vagyunk figyelni, még akkor is, ha fogalmunk sincs, honnan fog érkezni az inger, továbbá, hogy minél keményebben dolgozik a szemünk, annál hatékonyabban képes ellátni a feladatát.
A szakemberek két – 20 és 29 év közöttiek részvételével végzett – kísérlet segítségével támasztották alá megfigyeléseiket, melyek során a kísérleti alanyok egy speciális készülék segítségével - amely képes volt az egyes szemeket ért ingereket elkülöníteni egymástól - nézték a kapott képeket. Zhang arról számolt be, hogy a vizsgálatok nagyon izgalmas dolgokat árultak el az emberi látórendszerről.
Könnyen meglehet, hogy az agyban olyan binokuláris neuronok találhatóak, melyek mindkét szemből befogadják az információkat, majd egybevetik azokat, és még azt is felismerik, melyik szemből érkezett egy adott információ, és így azt a szemet ösztönzik keményebb munkára.
Összefoglalva, könnyen lehet, hogy a vizuális érzékelés működése, és a szem illetve agy közötti kommunikáció sokkal rugalmasabb és erőteljesebb, mint ahogy azt a tudósok eddig hitték.
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár














