A kiemelkedő tudományos eredmények az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Rózsa Balázs által vezette Két-Foton Képalkotó Központjai és a Roska Botond irányításával működő világhírű svájci kutató csoport (Friedrich Miescher Institute, Bázel) együttműködésével valósultak meg.
Az összetett idegtudományi, optikai, lézerfizikai, gépészeti fejlesztésben kiemelkedő szerepe volt Katona Gergelynek, Hillier Dánielnek, Kaszás Attilának, Szalay Gergelynek illetve a Budapesti Műszaki Egyetem két kutatójának, Maák Pálnak és Veress Máténak is.
A kutatócsoport megkezdte az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézettel, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetével és elismert francia kutatókkal közösen a módszer klinikai alkalmazásának kidolgozását is.
A fejlesztés során szerveződött és gyorsan növekvő kutató és fejlesztő csapat nem titkolt szándéka, hogy Magyarországon elősegítse a nagy hozzáadott értékű fejlesztéseket a világszintű alapkutatástól egészen a prototípusok előállításáig, illetve az erre épülő termékek exportját is megvalósítsa. Ebben a folyamatban oroszlánrészt vállal a Femtonics Kft., (az MTA KOKI Spin-off cégeként indult 2005-ben) amely export bevételeiből is szponzorálja a további alapkutatásokat, fejlesztéseket. A kutatók célja egy új innovációs központ létrehozása, a hasonlóan export-képes magyar csúcstechnológiai cégek létrejöttének és működtetésének támogatására.
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár














