A visszatérő migrénektől szenvedő emberek 30 százaléka tapasztal zavarokat érzékszervi észlelésében röviddel a fejfájás megjelenése előtt. Az aurának nevezett jelenség azonban általában vizuális élményeket hoz, például fényvillanásokat vagy sötét foltokat. Eközben más testérzet, például zsibbadás vagy a beszéd, illetve a beszédértés nehézsége is jelentkezhet.
Matthew Robbins kutatásvezető, a New York-i Montefiore Fejfájás Központ munkatársa csoportjával úgy találta, hogy az emberek kis részénél szaghallucináció is jelentkezik a migrénes rohamot megelőzően.
A kutatók 2100 páciens adatait elemezték, akik 30 hónap leforgása alatt vizsgálatra jelentkeztek központjukban. Szaghallucinációról a migréntől szenvedők csupán 0,7 százaléka, összesen 14 ember számolt be. "A leggyakoribb az égett- és a füstszag volt" - idézte fel Robbins.
Egyes páciensek általános égett szagként jellemezték, amit éreztek, mások cigarettafüstként, égő fa füstjeként vagy megégett popcornként azonosították. Néhány ember kellemes illatot is érzett, például narancs vagy kávé illatát, egy páciens pedig libamáj illatáról számolt be.
A világ lakosságának mintegy 11 százaléka szenved migréntől, azaz minden kilencedik embert érint a rohamszerű, erős fejfájás valamikor élete folyamán. Robbins szerint ez azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy a migrénesek csak igen kicsi hányadánál jelentkezik olfaktorikus hallucináció, összességében viszonylag sok ember él meg ilyen élményt.
A kutató szerint az aura tünetei akkor jelentkeznek, amikor az agyi idegsejtek megnövekedett elektromos aktivitását egy jelentősen lecsökkent aktivitási hullám követi. Ebben a "nyomott" szakaszban észlelnek az érintett agyterületek idegsejtjei fantomélményeket.
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár














