Egy nemzetközi kutatócsoport – amelynek tagja volt Dr. Fan-rong Liang, a kínai Csengdu Egyetem munkatársa – 480 beteget osztott véletlenszerűen négy csoportra. Az egyik társaság hamis akupunktúrás kezelést kapott, míg a többiek a három bevett módszer egyikében részesültek. A kúra 16 hete után mind a négy csoportban 50-75 százalék volt a magukat jobban érzők aránya. Ez alátámasztja azt a feltételezést, miszerint a módszernek csupán placebóhatása van.
Egyes amerikai orvosok szerint azonban az eredmények az akupunktúra mellett szólnak: "Hiszek abban, hogy a módszer fájdalomcsillapító hatással bír. Nem számít, hogy nem értjük a működési mechanizmusát, a lényeg, hogy beválik. Úgy gondolom, elfogadott kezelési módnak kellene tekinteni az akupunktúrát" – vélekedett Dr. Gayatri Devi, a New York-i Lenox Hill Kórház neurológusa.
A tanulmány a Canadian Medical Association Journal című folyóirat legutóbbi számában jelent meg.
A kísérlet résztvevői 18-65 év közöttiek voltak, legalább egy éve szenvedtek migréntől, és a vizsgálatot megelőző hónapban két-három rohamuk volt. Valamennyi csoport húsz kezelést kapott, amely elektromos stimulációs eljárást is tartalmazott. Az igazi akupunktúrában részesülők valóban kicsit kevesebbet szenvedtek a betegségtől, mint a kontrollcsoport tagjai, ám az eltérés a kutatók szerint minimális volt.
Dr. Albrecht Molsberger, a németországi Ruhr Egyetem tanára szerint az akupunktúrának helye van a migrén legfontosabb gyógyszermentes kezelési módjai között, és hasonlóan hatékony, mint a kognitív viselkedésterápia vagy az életmódváltás. "Legalább olyan hatékony módszer ez, mint a gyógyszerelés, hatása tovább tart, költségkímélőbb, és nincsenek mellékhatásai. Ez akkor is igaz, ha nem ragaszkodunk dogmatikusan a kínai előírásokhoz" – írta a szakember
Dr. Noah Rosen, az amerikai Manhassetben található Cushing Idegtudományi Intézet Fejfájási Központjának igazgatója még hozzátette: figyelemre méltó, hogy a különböző stílusú akupunktúrás kezelések ilyen hasonló eredménnyel jártak. Ugyanakkor a nyugati gyakorlatba azért is nehéz átültetni a felfedezés tanulságait, mivel nálunk inkább a heti két-három alkalom az átlagos.
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár














