Lisa Strohschein szociológus szerint a partner elvesztése arra kényszerítheti a másik felet, hogy elhagyja az egykori közös otthont. A gyász időszaka általában elegendő időt biztosít a gyászolónak és a családnak, hogy eldöntsék, érdemes-e egyedül élnie a túlélő félnek, vagy pedig más megoldást kell választani.
"Két ember megoszthatja a terheket és költségeket és vigyázhat a másik testi épségére, így még idős korban sem jelent problémát a mindennapi teendők ellátása" - nyilatkozta Strohschein. "A mostani kutatásunkból kiderült, hogy a gyász az önálló élet feladására késztetheti a társát elvesztő túlélőket."
Az idősek leggyakrabban ellátásra szakosodott intézetekbe vagy felnőtt gyerekeikhez költöznek a házastárs halála után. A férfiak és a nők azonos arányban döntöttek az önálló élet feladása mellett. A bevándorlók azonban minden esetben nagyobb arányban költöztek haza családjukhoz, mint a felmérésben részt vevő kanadaiak. A végső döntést minden esetben az időseknek kell meghozniuk, de a családnak és a tanácsadással foglalkozó segélyszervezeteknek minden segítséget meg kell adniuk, hogy végül a legjobb döntés szülessen.
Strohschein szerint fontos, hogy megértsük, milyen folyamatok játszódnak le az idősekben és végül mi alapján döntenek úgy, hogy feladják önálló életüket a házastárs halála után. "A mostani, egyre öregedő társadalomban rendkívül fontos lenne, hogy az idősebbek a lehető legtovább megőrizhessék önállóságukat és emberhez méltó életet éljenek akár egyedül is. Az intézeti ellátás költségessége miatt az egészségügyi hatóságoknak is érdeke, hogy az idősek minél később akarják feladni az önállóságukat" - mondta a kutatónő. "Más lehetőségek felvetésével és új, hatékonyabb életvezetési tanácsadással el lehetne érni, hogy az idősek még házastársuk halála után is sokáig fenn tudják tartani magukat."
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár















