A fiatal és az idősebb agy is nehezen hoz döntéseket bizonyos helyzetekben, mert néha a pontosság fontosabb a gyorsaságnál. "Sokan természetesnek tartják, hogy az emberek agya idővel lelassul, de mi kiderítettük, hogy ez nem minden esetben igaz" – jelentette Roger Ratcliff, az Ohio Állami Egyetem munkatársa. "Legalábbis bizonyos körülmények között a 70 évesek ugyanolyan gyorsan oldják meg a feladatot, mint a 25 évesek."
A kutatók azt tanulmányozták, hogy a különböző életkorú emberek miként teljesítenek különböző kognitív tesztek során. Például meg kellett becsülniük a monitoron megjelenő csillagok számát (hogy több-e 50-nél, vagy sem), vagy betűrészletekből meg kellett határozniuk, hogy létező vagy nem létező szót látnak. Az eredményeket a Child Development című folyóiratban tették közzé. Az új kutatásba fiatalokat is bevontak, az általános iskolásoktól kezdve a főiskolás korosztályig. Kiderült, hogy az egész kicsik lassabbak a döntéshozatalban, mely az életkorral egyre gyorsabbá válik.
"A kicsik nem tudják olyan jól használni a rendelkezésükre álló információt, ezzel a pontosság szenved csorbát" – magyarázta Ratcliff. A 60 év felettiek szintén lassabban oldották meg ezeket a feladatokat, de a kutatók rájöttek, hogy nem a gondolatmenet követése esett nehezükre, hanem az, hogy meggyőződjenek válaszuk helyességéről. Még arra is ki lehetett őket képezni, hogy gyorsabban reagáljanak bizonyos feladatoknál, anélkül, hogy a sebesség a pontosság rovására ment volna.
"Az idősebbek nem akarnak hibázni, ezért lassulnak le. Nehezen szoknak le erről, de csak gyakorlás kérdése az egész" – mondta Gail McKoon kutató. "Az egyszerű döntéshozatali feladatok esetében a gyorsaság és pontosság akár 85-90 éves korig is megmarad." Az emlékezet valóban hanyatlik valamennyire az öregedés hatására. "Az idősebb korosztály körében végzett kutatások némelyike kimutatta, hogy az idősebbek is pontosan hajtják végre a feladatokat, csupán a gyorsasággal gyűlik meg a bajuk" – tette hozzá Ratcliff. Az asszociatív memória is romlik az életkorral, de más mentális gyakorlatok esetében van remény, mert valószínűleg nem egyforma ütemben esnek vissza.
"Korábbi nézetek szerint a mentális képességek egyszerre romlanak, mi viszont úgy találtuk, ez máshogy működik. Van, amiben az idősek is ugyanolyan jók, mint a fiatalabbak" - vélte a kutató.
2012. május 23. szerda, Dezső napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár















