Ezeket látta már?

Már fiatalon nagy eltéréseket mutathat a biológiai életkor!

2015.07.07. Módosítva: 2015.11.04.

Már fiatalon jelentős eltérések lehetnek egy korosztály tagjainak biológiai életkora között - derült ki egy új tanulmányból, amelyet az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közöltek.

A nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport egy új-zélandi város 1972-1973-ban született 954 lakóját követte nyomon. A kutatók 18 különböző, az életkorral változó paramétert - többek között a testsúlyt, vesefunkciót, a fogíny állapotát - vizsgálták meg a résztvevők 26, 32 és 38 éves korában.

Már fiatalon nagy eltéréseket mutathat a biológiai életkor!

Az eredmények szerint 38 évesen a résztvevők biológiai életkora a késő húszas évektől egészen a majdnem hatvan éves kor körüli tartományig terjedt, vagyis néhányan szinte nem öregedtek a vizsgált időszakban, míg mások majdnem három biológiai évvel lettek idősebbek minden 12 hónap elteltével.

Terrie Moffitt, az amerikai Duke Egyetem munkatársa szerint a biológiai életkoruk alapján majdnem nyugdíjasnak számító résztvevők külsőleg leharcoltnak, fáradtnak néztek ki, rosszabbul teljesítettek az agyfunkciókat mérő teszteken és a felfogóképességük is gyengébb volt.

A többség esetében azonban csupán néhány év eltérés volt a biológiai és a valódi életkor között. A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy a biológiai öregedés üteme miként változik az idő előre haladtával.

"Az élet minden olyan területén, amelyet jelenleg a kronológiai életkorunk alapján szabályozunk, igazságtalanul járunk el, ha azonban többet tudnánk a biológiai életkorról, akkor sokkal méltányosabbak lehetnénk, törekedhetnénk a nagyobb egyenlőségre" - hangsúlyozta a szakember, rámutatva, hogy a nyugdíjkorhatár például igazságtalan lehet azokkal szemben, akik "teljesítményük csúcsán" kényszerülnek visszavonulni.

A kutatók nem számítottak arra, hogy már ilyen korai életkorban ekkora eltéréséket találnak. Mint hangsúlyozták, a mostani eredmények segíthetnek az öregedés ütemének lassítását célzó módszerek kidolgozásában és az orvostudományra is hatást gyakorolhatnak.

"Ha valóban lassítani akarjuk az öregedés folyamatát annak érdekében, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását, akkor már egészen fiatal korban közbe kell lépnünk" - idézte a szakembert a BBC News.

(http://www.bbc.com/news/health-33409604)

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához