Ezeket látta már?

Technikai újítás: elektronikus orr a tbc felismerésére

2011.11.10. Módosítva: 2015.11.04.

Közel járnak egy "elektronikus orr" kidolgozásához, amely a kilélegzett levegőből képes megállapítani a tbc baktériumával való fertőzöttséget, így az eszköz a tuberkulózis gyors diagnózisát teheti lehetővé - jelentették be hétfőn indiai kutatók.

Az "e-orr" elemmel működik, egy kézzel működtethető, leginkább az elektronikus alkoholszondákhoz hasonlít.

Technikai újítás: elektronikus orr a tbc felismerésére

Használatakor a páciens belefúj a készülékbe, amelynek érzékelői azonosítják a tbc biomarkereit a kilélegzett levegőben lévő apró váladékcseppekben, majd az eredményt lényegében azonnal kijelzi az eszköz.

Az elektronikus orr az Újdelhiben működő Genetikai Mérnökségi és Biotechnológiai Nemzetközi Központ és a kaliforniai Next Dimension Technologies elnevezésű cég együttműködésében készül, prototípusával 2013 októberére kívánnak előállni.

Tbc, tuberkulózis miatt évente 1,7 millió ember hal meg, a kutatók úgy vélik, az e-orr alkalmazása ebből évente 400 ezer ember életét megmenthetné azáltal, hogy a korai diagnózist követően megfelelő kezelést kaphatnak a páciensek, a fertőzés továbbadásának kockázata pedig mérséklődne. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint egy kezeletlen, aktív tbc-vel élő ember átlagosan 10-15 további embert fertőz meg évente.

Mint a hétfői bejelentésen elhangzott, Bill és Melinda Gates alapítványa, valamint a Grand Challenges Canada elnevezésű jótékonysági szervezet 950 ezer dollár (212 millió forint) támogatást ítélt oda a reményteli fejlesztésre.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához