Az általuk kidolgozott tudományos értekezéséből az is kiderül, hogy az emberben élő előítéletek legmagasabb fokra öt és hét éves kor között érnek el, amikor is elkezdünk alkalmazkodni környezetünk – így elsősorban a szüleink – társadalmi kategóriáihoz, majd kialakítjuk saját társadalmi identitásunkat, végül pedig a bevett sztereotípiák segítségével megtanuljuk megkülönböztetni magunkat a tőlünk eltérőektől.
Az eddigi vizsgálatok azt mutatták, hogy az általános iskola kezdete azért is kritikus korszak a gyerekek életében, mert sokan ekkor találkoznak először más társadalmi csoportból vagy más nemzetiségből való gyerekkel, ha nem is feltétlenül az életben, de könyveken, történeteken keresztül mindenképp. Épp ezért a szakemberek szerint ez a kor a legideálisabb arra, hogy az előítéletek elleni küzdelmet megkezdjék a gyerekek között.A pszichológusok azt is megfigyelték, hogy a kisebbség körében máshogy alakulnak az előítéletek, ők ugyanis kezdetben inkább pozitívan tekintenek a többség felé, ami az után vált át negatív előítéletbe, hogy saját magukkal szemben megtapasztalják a diszkriminációt.
A szakemberek szerint a toleranciaszint mértékének javítására a leghatékonyabb módszer az, ha valaki a lehető legtöbbféle társadalmi csoportba tartozó emberrel kerül kapcsolatba, hiszen minél többféle embert ismer meg valaki, annál kevesebb előítélet épül ki benne.











