Ezeket látta már?

Érints meg, vagy szoríts erősen – a szerelem üzenete

2014.11.24. Módosítva: 2015.11.04.

A szerelem feltételezi az érintés igényét… A legtöbb párkapcsolati harc abból származik hogy nincs már érzelmi kapcsolat a partnerek között. Az élet stresszei és küzdelmei között mindig tudnunk kell "megvagy-e még nekem?"

"Egy angliai kocsmában nőttem fel, ahol gyerekként mindent láttam, amit csak lehetett, az élet nagy drámát, flörtölést, könnyeket, harcot, örömöt, fájdalmat és ezt mind-mind a szerelem miatt... Láttam saját szüleim házasságát is tönkremenni, hogy rombolták le egymás iránt érzett szerelmüket. Akkor láttam meg valójában, milyen is a szerelem. Anyám azt mondta, egy öt perci tartó futó élmény, szentimentális érzések, és szex. Másképpen fogalmazva rajongás, és baráti elkötelezettség... Hát igen, ezeknél azért valamivel több." (Sue Johnson, klinikai pszichológus).

Érints meg, vagy szoríts erősen – a szerelem üzenete

A szerző személyes meglátása szerint, tudományos ismeretei, és 35 év párkapcsolati tanácsadást követően úgy véli, hogy a szerelem rövid definíciójaként az alábbit mondhatjuk: "a szerelem érzése folyamatos keresés egy mély, bizonyos kapcsolat átélésére, amely állandóan fennáll egy másik ember iránt". Ez a kötődés érzelmi szinten olyan erős, hogy a partnerek kölcsönös függésben élnek, támogatják, védik, és "táplálják" egymást.

Az emberbe mélyen beépülő lelki igény az érzelmi kapcsolat, a fogékonyság másokra – és viszont. Ez tulajdonképpen túlélésünk egyik záloga, még a baba és a mama bensőséges kapcsolatából fakad. Ez az emberi kapcsolatok szíve, az anyai kötődés, mely sosem kerül feledésbe, csak átalakul későbben a partner iránt mutatott érzelmi kötődéssé. Az anyánál senki nem tud szerelmesebben tekinti babájára...Ezt az érzést visszük aztán tovább magunkkal.

Bár a mai kultúra a függésre negatív értelemben tekint, mint egyik gyengeségünkre, azért ez természetesen nem így működik. A függés, mint elkötelezettség, a biztonság csodás érzését adhatja meg számunkra. Azt jelenti, hogy bármikor hívhatjuk Őt, válaszolni fog, számíthatunk rá, szeret minket, és érzelmileg is mindig segít, támogat.

A kapcsolódási teória alapja, hogy az izoláció, elszigetelődés (nem a fizikai, hanem az érzelmi) minden emberi lényre traumaként hat. Agyunk ezt veszélyként kódolja.

"A dráma,amit mindennap láthattam a kocsmánkban voltaképpen arról szólt, hogy az ember mennyire kiéhezett a biztos érzelmi kapcsolatokra, és ez a tapasztalás kísér el minke, bölcsőtől a sírig. Ha biztonságosan érezzük magunkat egy érzelmi kapcsolatban, még a mindennapos bántásokat is elviseljük...

A megszakadt kapcsolat

Eleinte "minden nagyon szép", intenzív a kapcsolat és nagyon fogékonyak, figyelmesek vagyunk partnerünk szinte minden rezdülésére. A figyelem idővel természetesen megcsappan. Megtapasztaljuk milyen az egyedüllét, érzelmeink nem mindig kerülnek viszonzásra. Mondjuk, az egyik fél feldobott állapotban van, és szeretné a másikat, aki viszont nem reagál, valamit félreért, és a másikat egyedül hagyja... Az ilyen helyzetek elkerülhetetlenek.

Ha elveszítjük a kapcsolatot valakivel akit szeretünk, biztonságérzetünk fog igazán sérülni, pánikba eshetünk. Ősi agyterületünk az amygdala, a félelem központa válaszol, ha innen vészjel indul, már nem gondolkodunk, hanem cselekszünk. A vészjel belüldől is érkezhet, nemcsak a külvilágból.

Mindennapos példa az elsőszülött baba esete, ahol a férfi úgy vélheti, a nő a baba miat már elhanyagolja őt, nem foglalkozik vele, dolgai nem érdeklik. A nő viszont úgy vélheti, a baba miatt sokkal érzékenyebb, sérülékenyebb, több támogatásra, érzelmi melléállásra szorulna, férje meg teljesen elhanyagolja, elmegy, többet dolgozik, kevesebbet van otthon stb.

Vagy legyen másik példánk a biztos állásban lévő férfi, és a karrierépítő nő. A nő embertelen sok időt tölt a munkájával, izgalmas projektekkel, de érzései, figyelmessége, és szexualitása eközben romokban hever. A férfi viszont minden este várja haza, szinte belebolondul ebbe, és nagyon dühös, hogy a nő nem veszi észre, hiánya milyen mélyen érinti őt.

A nők sok esetben jóval érzékenyebb szenzorként veszik észre ha elhanyagolják őket, és egy kapcsolat meglazul. A felszínen még tart a partnerük, párjuk felé mutatott érdeklődés, de már érzik, hogy alapvelő igényeiket, a biztonságos közelségre törekvést a férfi nem elégíti ki, és egy idő után hibáztatják is ezért a másik felet.

A férfiak általában úgy nevelődnek, hogy érzelmeiket nyomják el, ne mutassák ki, így könnyebben vissza tudnak vonulni a konfliktusokból. De a női düh, és a maszk alatti valódi arc, a sérülékenység, az intimitás iránti igény ott van, és megjelenik a szomorúság, a szégyenérzés, és a félelem.

A párok talán nem is látják át, a felszíni harcok mögött mi rejlik a mélyben. A stressz, a küzdés, a konfliktusok mélyén ezek a kérdések merülnek fel: Szeretsz Te engem? Szükséged van rám? Megbízol bennem?

A következő részben: A kapcsolat helyreállítása – Gyógyító érintés – Szexuális intimitás – Szerelem mely "örökké" tart – Ölelő karok

forrás:

http://www.psychologytoday.com/articles/200812/hold-me-tight?utm_source=FacebookPost&utm_medium=FBPost&utm_campaign=FBPost

Forrás: Psychology Today
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához