Ezeket látta már?

Három dolog, amiről a tekintetünk árulkodik

2015.06.29. Módosítva: 2015.11.14.
shutterstock_9255049_wm800_0

A híres mondás szerint a szem a lélek tükre… A Shakespeare-nek tulajdonított sorok születése idején a szerző még nem tudhatta, hogy egyszer tudományos kutatások tárgyává válik a szépirodalom állítása. Szemünk valóban számos érzelmet tükröz, örömöt, meglepetést, kellemetlen, rossz érzéseinket egyaránt. Olyan érzéseket is megmutathat, amelyeket talán tudati szinten nem is élünk meg. Lássunk néhányat, amely talán nem szokványos és kevéssé ismert!

Versengő típus vagyok

Három dolog, amiről a tekintetünk árulkodik

Ez az észak-európai népességre jellemző sajátság lenne ausztrál kutatók szerint. Egy vizsgálatban fehér brit és fehér nem brit egyéneket hasonlítottak össze szemszínük alapján. Megállapították, hogy a világosabb (értsd világosabb kék) szeműek kevésbé voltak azonos véleményen a többiekkel, és ez személyiségvonásként értékelték, mint a versengéssel kapcsolatos jelzőt. Vita övezte a kérdést, ami visszavezet az utolsó jégkorszakig. Ekkor ugyanis az extrém időjárási körülmények bizony igencsak szükségessé tették az emberek közötti versengést Észak-Európában.

Vonzó vagyok

A szemfehérje minél jellemzőbb fehérsége vonzóvá tesz minket. Egy erre irányuló vizsgálatban a résztvevőknek 200 fotót mutattak emberi szemekkel kapcsolatosan. A felvételeket természetesen digitális úton manipulálták, retusálták, így a szaruhártya színét befolyásolták a képeken. Az alanyokat arra kérték, rangsorolják a fotókat, hogy a szem, a tekintet mennyire szomorú, egészséges, vagy vonzó stb. Az eredmények szerint a vörösebbre "véreresebbre" manipulált szemeket kevésbé tartották egészségesnek, és egyáltalán nem vonzónak.

Nagyon koncentrálok valamire

A pupilla tágassága vegetatív idegrendszerünk állapotától függ. Korábbi vizsgálatok szerint szellemi koncentrációs idején pupillánk kitágul. Próbaképpen matematikai feladatokat kaptak a résztvevők. A feladatok nehézségétől függően még a pupilla változó tágassága is mérhető volt...

https://www.psychologytoday.com/blog/head-games/201506/3-things-your-eyes-tell-the-world-about-you?utm_source=FacebookPost&utm_medium=FBPost&utm_campaign=FBPost

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához