"Ahogyan egy másik személy szándékaiban olvasunk, a szándéktól függően úgy változnak a mi fizikai tapasztalásaink is a világról" - mondta Kurt Gray professzor, a tanulmány szerzője.
A kutatók több kísérletet is végeztek, hogy bebizonyítsák, a szándéknak valóban hatalmas ereje van. Egy kísérletben például azt tesztelték, hogy a kedvesség valóban csökkenti-e a fájdalmat. A résztvevőket három csoportra osztották, majd mindenki azonos mértékű áramütés kapott a partnerétől. Az első csoport tagjai eközben azt hitték, a partnerük szándéka nélkül, csak "véletlenül" kaptak áramütést. A második csoport tagjai azt feltételezhették, hogy rosszindulatból kapták, míg a harmadik csoport tagjai úgy vélték, hogy valamilyen segítő szándékból részesültek belőle. Érdekes módon a harmadik csoport tagjai számoltak be a legkevesebb fájdalomról.
Más kísérletekben is hasonló eredményekre jutottak: ahol egy cukorka ízét kellett értékelni, a résztvevők finomabbnak találták, amit kifejezetten nekik választott valaki, mint ha csak úgy kaptak egyet.
"Az eredmények megerősítik, hogy a jó szándék - sőt a félrevezető is - csillapíthatja a fájdalmat, örömöt is okozhat, és még az ételek ízét is finomabbá teheti" - fűzte hozzá a professzor. A tanulmány a Social Psychological and Personality Science online kiadásában jelent meg.
2012. február 23. csütörtök, Alfréd napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Csípőprotézis-műtét
- Májproblémák
- Emlőrák-szűrés
- Reumatoid artritisz?
- Méhnyakrák elleni védőoltás
- Gyermekvállalás negyven év felett
- S. aureus fertőzés?
- Kellemetlen szájszag
- Friss hírek
- Videótár










