Ezeket látta már?

Melyek a legjobb éveink?

2017.04.13. Módosítva: 2017.06.23.
shutterstock_494930182

A köznapi hiedelemmel szemben nem hogy nem érnek véget "legjobb éveink" a fiatalság elmúlásával, éppenséggel az idősebb korban egyre növekszik a megelégedettség és az optimizmus - áll a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása által közölt tanulmányban.

Lewis Wolpert, a University College London professzora Nagyon jól nézel ki (You're Looking Very Well) címmel nemrég megjelent könyvében azt ecseteli, hogy az emberek általában és átlagos mértékben boldogok tizenévesen, majd húszas éveikben is, ezt követően azonban visszaesik megelégedettségük foka, miközben karrierjüket építik és próbálják eltartani családjukat.

Jobb annak, aki nem akar boldog lenni? Kattintson és tudja meg!

A felelősség csak a középkor éveinek végére csökken, amikor az érettség kombinálódik annak képességével, hogy élvezni tudják a dolgokat, és összpontosíthassanak is rájuk.

Egy, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett, 341 ezer ember részvételével lefolytatott tanulmányból az derült ki, hogy az emberek a negyvenes éveik végétől ismét fokozatosan elégedettebbek lesznek, és ez a megelégedettség 85 évesen tetőzik.

Mi kell a boldogságunkhoz? Mi kell a boldogságunkhoz? Forrás: MTI

Egészség és pénz is kell hozzá

Mint Andrew Steptoe, a University College London pszichológusa hozzátette, a jó egészség és a biztonságot nyújtó bevétel "nagyon fontos" tényezők voltak az időseknél az elégedettség megítélésében. Kutatások arra is rámutattak, hogy az öregedéssel együtt jár ugyan néhány képesség romlása, ám más képességek, például a döntéshozás javulnak, ahogy az agy érettebbé válik.

Pszichológusok úgy vélik, hogy idősebb korban jobban megválogatjuk, mivel és hogyan töltjük el időnket, többet fordítunk olyan dolgokra, amelyeket kedvelünk, és könnyebben zárunk ki nemszeretem dolgokat életünkből.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához