Cerfnek és csapatának tervei azon alapulnak, hogy kutatásuk során sikerült fogalmakhoz egyes idegsejteket társítaniuk. Amikor például a vizsgált alany Marilyn Monroe-ra gondolt, egy bizonyos idegsejt villant fel. Tárgyak és fogalmak felmutatásával a kutatóknak egy sor idegsejt "jelentését" sikerült megfejteniük, és minden egyes alany esetében egy-egy adatbázist felépíteniük - eredményeiket a Nature című folyóiratban publikálták.
Az egyes agysejtek felvillanásával a kutatók Cerf szerint képesek voltak "olvasni az alanyok agyában". Ezen egyszerű megfigyeléstől persze még hosszú utat kell megtenni az "álomfogó" létrehozásáig, de a lehetőség megvan rá. A következő lépés, hogy alvás közben monitorozzák az alanyok agyműködését.
Az egyik kihívás egy megfelelően átfogó fogalom-idegsejt párokról alkotott adatbázis létrehozása. Elméletileg ez lehetséges, például az agy megfigyelésével filmnézés közben. A másik nehézség a szükséges technológia elérése. Egyelőre ehhez sebészeti úton az agyba beültetett elektródák szükségesek - jelen kutatás alanyainál ez a követelmény azért teljesült, mert szélütéssel kezelték őket.
Cerf szerint a szenzoros technológia olyan iramban fejlődik, hogy sebészeti beavatkozás nélkül is lehetővé válik a jövőben az
agyműködés ilyen részletes tanulmányozása - és az álmok olvasása.











