Hirdetés

Rejtett agyi betegségek felderítése

Friss kutatások szerint az ambuláns vérnyomásmérés segítségével – azaz amikor a páciensnek napi huszonnégy órán keresztül, a megszokott tevékenységei közben egy hordozható eszköz segítségével mérik a vérnyomását – nem csupán a vérnyomás napközbeni váltakozása határozható meg, hanem akár az agyat érintő rejtett problémákra is fény derülhet.

Rejtett agyi betegségek felderítéseA vizsgálat során a kutatók hetvenkét, átlagosan 82 éves idős ember agyi fehérállományának hiperintenzitását és vérnyomásváltozását vetették össze a tanulmány kezdetekor és két év elteltével. Korábbi tanulmányok már rámutattak, hogy az agyi fehérállomány hiperintenzitása, ami MRI segítségével könnyen felderíthető, összefüggésbe hozható a memóriaromlással és a gondolkodásbeli képességek csökkenésével, azaz a kognitív hanyatlással.

A vizsgálat során ezért a kutatók a résztvevők kognitív és mozgásbeli képességeit is figyelemmel követték a két év során, és azt figyelték meg, hogy az ambuláns vérnyomás értékének romlása, a kognitív, valamint fizikai funkciók hanyatlása, illetve az agyban jelentkező károsodások között szoros összefüggés mutatkozott.

A Circulation című szaklapban megjelent tanulmányban Dr. William B. White professzor, a farmingtoni Connecticut Egészségügyi Iskola Calhoun Kardiológia Központjának munkatársa elmondta, hogy ez volt az első idősek körében végzett vizsgálat, amely kimutatta, hogy míg a 24 órán át tartó vérnyomásmérés során előfordulhat, hogy agyérkárosodás kialakulására utaló jelekre derül fény, addig a tipikus, klinikai körülmények között végzett vérnyomásmérésről mindez nem mondható el. A szakemberek szerint ezért ha megszokottá válna az ambuláns vérnyomásmérés alkalmazása, az minden valószínűséggel nagyban csökkenthetné az enyhébb agyérkárosodások kialakulását.

További tartalmak idegrendszeri betegség témában

További tartalmak memóriavesztés témában

További tartalmak magas vérnyomás témában

Aktuális hírek

Izomfájdalom - lazítsunk gyógynövényekkel!

Még egy könnyű mozdulat is pokolian fáj - ugye ismerős? Az izomfájdalom kellemetlen tud lenni, de gyógynövény krémekkel, fürdőkkel is segíthetünk magunkon.

Dobd fel a szürke őszt különleges masszázsélményekkel! (X)

Képzeld el, hogy minden fárasztó, stresszes nap után egy profi masszőr vár az otthonodban, hogy különböző masszázsélményekkel kényeztessen. Fáradt izmaid felfrissülnek, a feszültséged elillan,...

Ezek a szén-monoxid mérgezés tünetei

Miért veszélyes a szén-monoxid és honnan ismerhetjük fel a szén-monoxid-mérgezés tüneteit? Íme!

Igazgatónak lenni káros az egészségre?

Steve Tappin, a "The Secrets of CEOs" című könyv szerzője szerint a felsőszintű vezetők nagy többségének életét a stressz, frusztráció, csalódottság, ingerültség és túlhajszoltság érzései uralják...

Női betegség a gyulladásos bélbetegség?

Összefügghet a Crohn-betegség és a vastagbélgyulladás megnövekedett kockázatával az endometriózis. Az endometriózisban szenvedő nőkben akár 80 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakulhatnak ki...

Szexuális zavarokat okozhat a cukorbetegség

A legtöbb ember a cukorbetegséget a látásromlással, az érszűkülettel és a lábfekéllyel kapcsolja össze, azonban kutatások szerint a szexuális életre és a nemzőképességre is hatással van a...

további cikkek >>