Ezeket látta már?

Életet menthet a méhnyakrákszűrés!

A védőnői méhnyakszűrési program három éve alatt több mint 15 ezer szűrővizsgálatot végeztek el, több mint ezer nem negatív lelet találtak - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Karának védőnői módszertani és népegészségtani tanszékén, Nyíregyházán tudományos konferenciát rendeztek, ahol a méhnyakszűrés fontosságáról, illetve a védőnői szűrőprogram tapasztalatairól tartottak előadásokat a szakemberek.

Életet menthet a méhnyakrákszűrés!

Az ÁNTSZ közleménye felidézte Kovács Attila helyettes országos tiszti főorvos szavait: "a védőnői feladatkör hungarikum".

Döbrössy Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szűrési koordinációs osztályának szakértője előadásában azt mondta - írta az ÁNTSZ -, hogy a magyar népesség daganatos halálozási mutatói "mérhetetlenül súlyosak", a magyarországi méhnyakrák-halálozás csaknem duplája az európai átlagnak. Évente csaknem 400 nő hal meg ebben a betegségben. A megelőzésben akkor tudnak hatékonyan fellépni, ha a szűrés könnyen kivitelezhető, olcsó, pontos, társadalmilag elfogadott, hatásos, s ebben van fontos feladata a szűrésre felkészített védőnőknek - tette hozzá Döbrössy Lajos.

Fehér Erika a 2008-ban indított védőnői méhnyakszűrő programot mutatta be. Három év alatt országszerte mintegy 101 ezer meghívót küldtek ki, a címzettek 45-55 százalékát személyesen is felkeresték, mert a tapasztalatok szerint a meghívólevél nem elegendő a szűrésen való részvételhez. Mint kiemelte: olyanok is megjelennek a szűrésen, akik több mint tíz éve nem voltak nőorvosnál, szűrésen - áll a közleményben.

A programokban 15 425 szűrést végeztek el, több ezer nem negatív lelet született: 72 esetben merült fel daganatgyanú, 983 esetben gyulladás volt a diagnózis. A konferencián a számadatok mellett egy konkrét esetet is ismertettek. Egy 56 éves Heves megyei asszonynak - aki több évtizede nem járt nőgyógyásznál - a nem negatív leletét kivizsgálás és gyógyítás követte, s ez az életét mentette meg - írta az ÁNTSZ közleményében.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához