A szakemberek hangsúlyozták, hogy bár az eredmények aggodalomra adnak okot, nem szükséges, hogy az orvosok és a páciensek azonnal megváltoztassák a csonterősítőként alkalmazott biszfoszfonátokkal kapcsolatos gyakorlatukat.
Mint Jane Green kutatásvezető kiemelte, a nyelőcsőrák igen ritkán fordul elő, így a kockázat megkétszereződése még mindig alacsony rizikónak számít.
A The British Medical Journal című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmány szerint Európában és Észak-Amerikában a 60-79 éves korosztályban a nyelőcsőrák gyakorisága 1 ezrelék, az öt évnél hosszabban tartó biszfoszfonát hatóanyagú gyógyszer szedése pedig ezt az arányt mintegy 2 ezrelékre emelte.
A kutatásban - egy brit egészségügyi adatbázis felhasználásával - átlagosan nyolc évig követtek nyomon 3 ezer nyelőcsőrákban szenvedő pácienst, majd adataikat összehasonlították 3 ezer, e betegség nélkül élő ember adataival. Áttekintették 10 ezer bélrákos, valamint 2 ezer gyomorrákos ember adatait is, de nem találtak megnövekedett kockázatot azok között, akik a csonterősítő gyógyszert szedték azokhoz képest, akik nem.
2012. február 10. péntek, Elvira napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Stroke után...
- Krónikus köhögés
- Relfux és egyéb problémák
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Többféle betegség együttesen
- Friss hírek
- Videótár












