Dr. Marschalkó Péter ortopéd szakorvos szerint a saroknak van egy optimális terhelése, aminek meg kell oszlania a sarok és a láb között. "Ha egy nagyon vékony talpú cipőben vagyunk a súly jelentősen hátrahelyeződik, gyakorlatilag a gerinc állandóan ebben a vonalban mozog." - magyarázza Marschalkó doktor - "Az ütközés amely a talpat éri közvetlenül áttevődik a különböző ízületi szintekre, egészen a koponyáig."
Bár a természethez legközelebb álló helyzetben a lapos cipőkben helyezkedik el a lábunk, az evolúció és a fejlődés során füves rétekről, homokos partokról átsétáltunk a betonozott utcákra, ami jelentősen megváltoztatta a helyzetet. Az ütközés, amit ki kellene védenie egy rugalmas felületnek, például a homoknak megszűnt. Ma már szükségünk van egy úgynevezett sokk-elnyelőre, vagyis lányos esetében 2-3, fiúk esetében 1 centiméteres sarokra.
Sokan azzal a problémával találkoznak, hogy bedől a sarkuk, így az egész tartásunk elromlik, hátrabillenünk, a térdünk és csípőnk is rossz helyre kerül. A balerinacipők minél kivágottabbak, annál inkább terhelik a lábujjakat, mivel azok segítségével tartjuk őket magunkon. Ha minden nap ilyen cipőt viselünk, nagy esélyünk van kisebb-nagyobb fokú boltozati problémák, például lúdtalp vagy bokasüllyedés, később pedig komolyabb ízületi problémák kialakulására.
A bokasüllyedés, vagy lúdtalp tulajdonképpen a talp hosszanti boltozatának a lesüllyedését jelenti, leggyakoribb panasza, hogy az érintett nem tud sokat gyalogolni. Mivel az elváltozás az egész test statikáját megbontja, előfordulhat, hogy a betegnél előbb jelentkeznek térd-, csípő-, vagy gerincpanaszok, amelyek hátterében a bokasüllyedés áll.
A bokasüllyedés tipikus jelei a szokásosnál jobban befelé dőlt lábfej, sarok. A gyermekek fejlődéséhez hozzátartozik, hogy a dőlt bokák idővel kiegyenesednek, de ha a bedőlés kamaszkor közeledtével még mindig megvan akkor fennáll a gyanúja a bokasüllyedésnek, de ebben a korban még segíthet a magasabb sarkú cipő.
Ezek a problémák hosszútávon, alattomosan alakulnak ki, és ha nem figyelünk oda, könnyen egy anatómiai deformáció lehet a vége, például bütyök, vagy kalapácsujj, ráadásul komoly ízületi fájdalmak is kialakulhatnak.
Megelőzni lehet a problémát még gyerekkorban apróbb műtétekkel, lúdtalpbetéttel. Mivel gyerekkorban alakul ki a végleges talpszerkezet, ha már kialakult a lúdtalp, helyrehozni nem lehet, csak karbantartani gyógytornával, dinamikus mozgással, illetve szükség esetén talpbetéttel.













