Ezeket látta már?

Tompán fáj, aztán felpüffed a bokája? Ekkor utal gyulladásra

yay-21863690

A bokánk a testünk legnagyobb terhelésnek kitett része: erre az ízületre nehezedik az egész testsúlyunk. Elváltozása elviselhetetlen fájdalmakat okozhat.

A deformáció kialakulásában a genetikai hajlam, a kényelmetlen cipők viselőse, a túlerőltetés, a túlsúly játszik kiemelkedő szerepet, de a háttérben reumás ízületi gyulladás is állhat.

Mit tegyünk akkor, ha bedagad a bokánk?

A lábszár a lábfejjel, a bokaízület révén kapcsolódik. Gyulladását, a sípcsont és a bokacsont közötti ízület kopása okozhatja.

Az ízületek csontvégeit természetes ütéselnyelő réteg az ízületi porc borítja, amely súrlódásmentes mozgást biztosítanak a csontok számára. Ez a porcréteg állomány folyamatosan épül és lebomlik. Azonban, ha ez a folyamat nincsen egyensúlyban, - azaz a lebontás nagyobb mértékű, mint az épülés - kialakul az arthrózis, vagy is az ízületi porckopás.

Az ízületeket borító porc először elvékonyodik, később már el is tűnik. A porcszövet érdessé válik és alatta a csont megvastagodik. Végső stádiumban a csontok végei összeérnek, egymáson surlódnak, ami nagy fájdalommal, valamint duzzanattal és ízületi gyulladással jár.

A bokaízületi gyulladás tünetei

Kezdetben tompa fájdalom és húzódás jelentkezik az ízület belsejében, a belső boka körül. Ez a kellemetlen érzés idővel erősödik, az ízület pedig egyre merevebbé válik, majd el is deformálódik. A járás képe megváltozik, és a páciens egyre kevésbé tudja kivitelezni például a lábujjhegyre emelkedést, vagy a lábfej kifelé és befelé való fordítását.

A bokaízület gyakran megdagad és fájdalmas, amely eleinte csak pihentetés utáni járáskor vagy reggel felkelés után jelentkezik, később azonban már állandósul és éjszaka, ágynyugalomban is gondot okoz.

A bokafájdalom és gyulladás megszüntetése aktív fájdalomcsillapítással

A bokaízület gyulladásának kezelésében nagyon hatékonynak tartom az aktív fájdalomcsillapítás terápiát. Ez egy olyan injekciós eljárásból, valamint funkcionális gyógytornából álló komplex kezelési mód, amely a probléma gyökerénél hat és rendkívül eredményesen a szünteti meg a fájdalmat, a gyulladást és a mozgáskorlátozottságot. A hatóanyagot a boka ízületei köré fecskendezzük be, így az rögtön a fájdalom kiindulópontjához jut el. Ezzel nyugtatjuk, az ízületek körüli képleteket, csökkentjük a gyulladást és megszüntetjük a fájdalmat. A szteroiddal szemben ismert mellékhatása nincs, így nem terheli a szervezetet.

– tudjuk meg Dr. Arnoldtól.

Funkcionális gyógytornával a bokaízületi gyulladás ellen

A tünetek enyhülésével a páciens óvatosan elkezdheti a megfelelőgyógytornagyakorlatokat, amely a maradványtünetek megszüntetésében, a mindennapi életbe való mielőbbi visszatérésben nyújt támogatást. Segítségével visszaállítjuk az izmok-ízületek statikai és dinamikai egyensúlyát és a megfelelő mozgástartományt.

Javasolt azonban arra fokozottan figyelni, hogy mint minden más problémánál, itt is fontos az időben elkezdett kezelés, hiszen minél tovább halogatjuk, annál hosszabb lesz a felépülési idő. Orvosi tapasztalataim alapján, az időtényező is nagyon fontos a páciensek számára, hiszen a legtöbb, aktív életet élő embernek, rendkívül megterhelő lelkileg a fájó testrész megfelelő ideig tartó pihentetése és a hosszú rehabilitációs idő. Az aktív fájdalomcsillapítás terápia segíti lerövidíteni ezt az időt, így segítségével ismét fájdalommentes életet élhetünk

– tudjuk meg Dr. Arnoldtól.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezek a bokafájdalom leggyakoribb kiváltó okai

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#májbetegség

Forrás: Fájdalomközpont (www.fajdalomközpont.hu)
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához