Ezeket látta már?

5 tipp, hogyan érheti utol a hazug embert a testbeszéde alapján

hogyan érheted utol hazug ember testbeszéd

A testbeszéd szakértőinek nem kevés tapasztalatra van szükségük, hogy fel tudják fedni, ki, mikor hazudik.

A szemkontaktus kerülése is erre utal – de nem biztos, mert szorongó embernek akkor is sajátsága, ha adott pillanatban igazat mond.

Számos lehetősége van a nemverbális (beszéd nélküli) kommunikációnak

Egyes szakértők szerint szemtől szembeni kommunikációnk mintegy 93%-a (!) nemverbális, hanem a testbeszéden át közvetített, valamint kb. 1/3-át teszi ki a hanghordozás, a hang tónusa (és akkor még semmit nem mondtunk a tartalomról). Így tehát a verbális kommunikációban az aktuálisan kimondott szavak érnek a legkevesebbet?

A hazugság felfedése nem könnyű dolog egyáltalán. Nem arra a hazugságtípusra gondolunk, ami szocializációs zavarból, sérülékeny érzelmekből fakad, hanem a súlyos következményekkel járó igen súlyos hazugságokra, amikor valakit megvádolnak valamivel, amit nem tett meg, vagy azt állítják hogy máshol volt, nem vett részt, pedig jelen volt, mondjuk egy fontos eseményen.

Hazudni azért is bonyolult, mert egyszerre több mindenre kell figyelni

  1. Jól kell elmondani a történetet, meg kell feleljen a fontosabb, és utánajárható tényeknek, eseményeknek.
  2. Memorizálni a történetet, mert előfordulhat, hogy többször meg kell ismételni, sőt esetleg még hangfelvétel,video is készülhet a sztori elmeséléséről.
  3. Az illető le kell ellenőrizze, hogy hallgatósága valóban bevette-e a horgot...
  4. A hazug ember nemcsak a történetet kell megjegyezze, hanem a "forgatókönyvet " is, és azokat az érzelmeket, amiket mindez kiváltott. Nem egyszerű kérdés.
  5. A forgatókönyv megkívánta "mesterséges érzelmek" mellett bizony el kell nyomni a valódi érzelmeket, amelyek a háttérben meghúzódnak.

Nem könnyű kideríteni, hogy tényleg hazudik-e valaki

A "sikeres" hazugság záloga mindez: a jó memória, az érzelmi intelligencia, a meggyőző előadásmód. A szakértők ezt "átverés feletti öröm"-nek nevezik, és ebben a helyzetben lehet a hazug embert a legjobban leleplezni.

Természetesen vannak olyan pszichológiai technikák, amelyekkel leleplezhető a hazugság azon túl hogy megfigyeljük a hazug embert "működés, sztori, tevékenykedés közben". A szimpla megfigyelés egyáltalán nem megbízható.

Néhány lehetőség, ahogyan utolérhető a hazugság!

  1. Mondassuk el a sztorit, fordított időrendi sorrendben! Egy kitalált történetet sokkal nehezebb megfordítani, mint egy valódit. Az időbeli egymásutániság egyhamar felborulhat, és az illető lelepleződik.
  2. Tartsunk szemkontaktust az illetővel! A hazug ember általában befelé figyel. A tekintete általában valamilyen mozdulatlan tárgyra irányul épp ezért, tehát a felidézés (főleg a hazugságé) egyáltalán nem könnyű, élő szemkontaktus fenntartása mellett.
  3. Tegyünk fel váratlan kérdéseket! A (professzionális) hazudozó általában kerüli a "nem tudom/nem emlékszem" formulákat, inkább kitalál valamilyen elfogadhatónak tűnő válaszokat. Ezért érdemes váratlan kérdéseket feltenni neki, és azt megismételni.
  4. Az ördög ügyvédje. Számos hazugság vélekedésekkel, hitekkel kapcsolatos. A profi hazudozó ügyel arra, hogy ideológiai helyzete, véleménye tiszte, világos legyen... Őket úgy lehet zavarba hozni, hogy legyenek ők az ördög ügyvédjei, és mondják el valódi véleményüket egy üggyel, dologgal kapcsolatosan. A hazug ember gyorsabban és bővebben reagál erre, mint aki igazat mond, és keresgéli a megfelelő szavakat, kifejezéseket, "filozófiát".
  5. A helyes kérdezés stratégiája. A legtöbb hazudozó "elkerül" és "tagad". Olyan stratégiákra van szükségük, hogy ne kelljen elfogadniuk, beismerniük, melyek voltak a valós események, történések. Egy kihallgatáson az ártatlan ember általában többet is elárul a kelleténél, attól fél, hogy a kérdező nem ismeri a tényeket. Az igazi bűnös igen szűkszavú válaszokat ad, mivel ő a lelepleződéstől fél. Az okos kérdező először nyitott, majd zárt kérdéseket tesz fel, így az ártatlanok spontán válaszolnak, a hazugok (ez esetben bűnözők) viszont igen meggondoltan.

Természetesen léteznek eszközös technikák, pl. a közismert hazugságvizsgáló készülék. Ennek használatakor igen fontosak a körülmények, a helyszín, maga a kérdéses bűncselekmény stb. Itt még kifinomultabb pszichológiai technika szükséges a hazug, adott esetben e bűnöző leleplezéséhez. Különösen ha valakit már alávetettek korábban is készülékkel végzett hazugságvizsgálatnak.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Miért hazudunk? A pszichológus szerint 9 oka lehet

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

pszichológia

Forrás: Psychology Today
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához