Ezeket látta már?

Szívroham ellen nem véd a női nemi hormon

Mivel a nők gyakran csak a férfiaknál idősebb korban kapnak szívinfarktust, ezért jogos volt a feltételezés: a női nemi hormon a változás kora előtt megvédi őket a koszorúérbetegség ellen. A legújabb elemzések a kezelés elején inkább a fordítottját jelzik - olvasható az Annals of Internal Medicine című folyóiratban.

A korábbi feltételezés szerint az ösztrogének gátolják a kialakulását. Az utóbbi azonban időben mind több adat jelzi, hogy legtöbbször ennek az ellenkezője igaz.

Először olyan tanulmány jelent meg, amely ugyan igazolta, hogy a nők ritkábban és később lesznek szívbetegek, de tüzetesen megvizsgálva a férfiak és a nők nagy csoportját, az derült ki, hogy a különbséghez nincs szükség a hormonok áldásos hatására. A két csoport közötti eltérést megmagyarázhatta, hogy a nők körében a jól ismert kockázati tényezők: a , a sörhas vagy a kezeletlen , cukorbetegség ritkábban fordultak elő.

Sengwee Darren Toh és munkatársai 16.608 nőt vizsgáltak. Véletlenszerű kiválasztás szerint a csoport fele olyan hormonkészítményeket szedett, amilyeneket a változó kor kellemetlen tüneteinek kezelésére adnak, a csoport másik fele pedig ugyanolyan küllemű placebót.

A vizsgálat résztvevőinek sorsát éveken keresztül követték. Mint kiderült, a változó kor kellemetlen tüneteinek kivédésére általánosan rendelt női nemi hormon, az ösztrogén-progeszteron kombináció a gyógyszerek szedésének első két évében kissé növelte a szívroham esélyét.

A kockázat növekedésének mértéke statisztikai módszerekkel vizsgálva nem volt jelentős, de az egyértelmű volt, hogy a hormonkezelés a szívroham esélyét nem csökkentette. A kutatók igen érdekesnek találták, hogy hosszú ideig történő gyógyszerszedés, hat év után a különbség megfordult: akkor már kissé ritkábban következett be a hormont szedők csoportjában infarktus.

Toh és munkatársai arra hívják fel a figyelmet, hogy az ilyen kezelést a változó kor elérése után, éppen a korai panaszok ellen kezdik el és nem lehet előre megmondani, ki az, akinek a hőhullámai ugyan elmaradnak, de szívrohamot kap.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához