Ezeket látta már?

Hasi görcsök, fájdalom

Kérdés: Tisztelt Szakértő!

Angliában élek, néhány hete erős esti alhasi görcsökkel fordultam orvoshoz. Tapintásra nem észlelt semmit, azt mondta, ha rosszabb, menjek vissza. Előtte voltam hasi uh-n, eredménye teljesen jó volt. Ez utána elmúlt, de pár nappal ezelőtt egy repülőút során visszatért a hasgörcs magas pulzussal és gyomorszáji görccsel és szédüléssel együtt. A repülő út után pár órával ez elmúlt, helyébe egy bordaíven jelentkező szúró fájdalom lépett, amely nem állandó, de visszatérő, naponta többször. A vérnyomásom alacsony és normális értékek között mozog. Levert vagyok, lábaim éjszaka elzsibbadnak, van, hogy napközben is zsibbad a bal lábam és a bal kezem is. Erős fejfájás is időnként előjön tarkótájékon vagy a halántéknál.

Visszamentem az orvoshoz, aki azt mondta, semmi komoly, pihenjek. Na de meddig? Ez már 5 napja tart. Kétségbe vagyok esve, mit tehetnék, hogy végre jobban legyek, illetve mitől lehetnek ezek a tünetek?

Válaszát előre is köszönöm.

Válasz:

A hasi fájdalom, hasi görcs nyilvánvalóan valamilyen gyulladást jelez a hasüregi szervekben, ennek a zsibbadás és fejfájás lehetnek kísérő tünetei, de főként ez utóbbi lehet teljesen független is. A hasi panaszait ha jól látom, csak egy UH-vizsgálattal kontrollálták.

Minimálisan egy részletesebb vérképet kellene készíttetni - ha nem volt mostanában - látható belőle, hogy valóban van-e aktuálisan gyulladás a szervezetben, amely ezeket a kissé diffúz fájdalmakat produkálja. Ha már megvannak a gyulladást jelző faktorok a vérben, akkor lehet pontosabban keresgélni, esetleg gócot kutatni.

Célszerű tehát visszamennie az orvoshoz, vagy esetleg másik orvost felkeresni - ha erre az angliai tb viszonyok lehetőséget adnak Önnek.

Ha a fájdalom akutan, hevesen visszatérne, akkor mindezt azonnal, várakozás nélkül!

tisztelettel:

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához