Délelőtt nyugat felől hidegfronti hullám éri el Magyarország területét. Keleten még szikrázó napsütésben lesz részük az ott lakóknak. Délutántól azonban megnövekszik a felhőzet a nyugati és az ország középső területein, és elszórtan záporerős és zivatar is kialakulhat. Helyenként jégeső sem kizárt. Erősen fúj majd az északnyugati szél is. Nappal 28 és 35, hajnalban 16 és 21 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
Hidegfront nehezíti a nappali munkavégzést kedden. Amellett, hogy a nagy meleg megterheli a szervezetet, vérnyomás-ingadozásra és fejfájásra is készülni kell. Nem kedvez az időjárás az ízületi bántalmakkal küzdőknek sem. Felerősödnek a kéz, láb-és hátfájások, valamint görcsös fájdalmakat is kiválthat a nyugat felől érkező hidegfront. Mivel napközben még kánikula várható, nem szabad elhanyagolni a folyadék-utánpótlást, valamint a vitaminban gazdag gyümölcsök fogyasztását. Vesetisztító hatása miatt ajánlott a dinnyefogyasztás, valamint C-vitamin tartalma miatt javasolt a frissítő hatású citrom.
Erős UV sugárzásra kell készülni kedden is, ezért aki hosszabb ideig tartózkodik a szabad ég alatt, mindenképpen kenje be magát naptejjel, viseljen fejvédőt, és napszemüveget.
2012. február 10. péntek, Elvira napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Stroke után...
- Krónikus köhögés
- Relfux és egyéb problémák
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Többféle betegség együttesen
- Friss hírek
- Videótár









